A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni, számos, a családokat segítő, a világjárvány káros hatásait mérséklő, új szabályt vezetett be, miközben a korábban meghozott intézkedések is továbbélnek – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A családi adókedvezmény új szabályrendszerét rögtön a 2010-es kormányváltás után fogadta el a törvényhozás, és míg 2010-ben csupán 12 milliárd forintnyi kedvezményben részesültek a szülők, addig idén a családoknál hagyott összeg eléri a 360 milliárd forintot – összegezte Tállai András.
Az elmúlt években folyamatosan bővült a gyermeket nevelő szülőknek járó adó- és járulékkedvezmények köre, összege; olyannyira, hogy jövőre hagyja az állam az eddigi legnagyobb összeget a családoknál – nyomatékosította az államtitkár. A Pénzügyminisztérium számításai szerint 2021-ben várhatóan összességében csaknem 380 milliárd forint marad több mint egymillió szülőnél – tette hozzá.
Idén két újabb elemmel bővült a családi kedvezmények köre. Január 1-től egyetlen fillér személyi jövedelemadót (szja) sem kell fizetniük a kereső tevékenységből származó jövedelmük után azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van. A rendelkezések anyagi elismerést – évente összességében több mint húszmilliárd forintot – adnak mintegy 45 ezer nagycsaládos anyának. A másik idei újítás 2020. július elsején lépett életbe, amelynek révén másfél százalékkal nőtt a szülőknél hagyható összeg, és több tízezer alacsonyabb keresetű szülő viheti haza így a teljes munkabérét adómentesen. Az új járuléktörvény rendelkezése szerint – magyarázta Tállai András – július elsején a négy járulék eggyé olvadt, az így létrejövő 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék teljes összegéből le lehet vonni a családi kedvezményt. Az államtitkár felidézte, hogy ez a kedvezmény 2020. június 30-ig nem járt a szülőknek, hiszen a 1,5 százalékos mértékű úgynevezett munkaerőpiaci járulék esetén nem lehetett igénybe venni semmilyen adókedvezményt.
Az adókedvezmények mellett a koronavírus-válság idején is számos családokat segítő intézkedést vezetett be a kormány – hangsúlyozta Tállai András. Az elmúlt időszakban bevezetett kedvezmények közül kiemelte, hogy a hitelmoratóriumnak köszönhetően közel másfél évig, 2021. június 30-ig nem kell törleszteni a hiteleket. A felsorolást folytatva elmondta, hogy mintegy 60 ezer szülőt segített a kisgyermekes családoknak szóló kedvezmény, amely a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat hosszabbította meg, és mindezek mellett számos elemmel bővültek a gyermekes családoknak járó otthonteremtési kedvezmények is.
(MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!