Egy ‘adótanácsadó’ emlékére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

December 28-án, életének 81. évében elhunyt Éless Béla színész, rendező, színházigazgató, ’színházcsináló’.

A legtöbben a Szomszédok című teleregény adótanácsadójaként emlékezhetnek rá. Szerepében Kerei Gusztávnak hívták, egy visszataszító figurát játszott – zseniálisan! Ezt a szerepet 1997-től a sorozat megszűnéséig (1999) játszotta, összesen 35 epizódban tűnt fel.

Mindenkivel szóváltásba keveredett, de mindig ő húzta a rövidebbet, felrobbantotta a lakását, adótanácsadóként elfelejtette befizetni a saját adóját.

Éless Béla a Szomszédokban

A sorozat íróinak szükségük volt egy állandóan kötekedő, a kákán is csomót kereső lakótársra. Erre az adóreformot és a rendszerváltást követően egy szerepe szerint adótanácsadót tartottak alkalmasnak.

A cikk végén megadunk néhány linket, ahol az adótanácsadó okoskodik (ennél többet is találhatunk a youtube-on).

Éless Béla 1940-ben született Kassán, Több színháznak volt vezetője, szülőatyja, színpadi szerepeinek a száma hetven körül volt, rendezéseinek száma az ötvenet közelítette. Mintegy húsz filmben és tucatnyi tv-s szerepben – általában sorozatban – játszott.

Kerei és a 15dkg párizsi

Kerei mindenkit feljelent

Kerei majdnem megvakul

Kereinek lilul a feje

Kerei megint Kutyával kötekedik

Kerei legnagyobb tévedése

Kerei felrobbantja a házat


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Az adóemelés célja nem az állam adóbevételeinek növelése a szaktárca szerint

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket – írta pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség csütörtökön  megjelent sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a „versenysemleges szabályozást” kérte számon.

2023. június 2.

Kiemelten ellenőrzi az automatákat a NAV

A NAV a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket.

2023. június 1.

Maradnak és változnak a különadók 2024-ben

A bankok állampapír-vásárlással csökkenthetik extraprofit-adójukat, a nagy kiskereskedelmi láncok terhelése tovább nő – szerda éjszaka megjelent kormányrendeleteket ismertetett a Portfolio.