Tállai: sokat hozott a segítő ellenőrzés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 2600 adózó önként rendezte 5,7 milliárd forintnyi kötelezettségét – jelentette be Tállai András államtitkár.


 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban ellenőrzés helyett önellenőrzésre buzdította a szabályokat tévesen alkalmazó adózókat. A segítő jellegű ellenőrzés eredményeként 2600 adózó önként rendezte 5,7 milliárd forintnyi kötelezettségét, így mentesült az adóhatósági szankcióktól – mondta Tállai András.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a NAV szervezetének 2016-os átalakításában a fő szempont egy ügyfélbarátabb szervezet létrehozása volt. A szemléletváltás már a tavalyi ellenőrzéseknél is megjelent.

 

„A revizoroktól egy éve azt kértem, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor az ellenőrzés segítse az önadózást, és a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra” – emelte ki Tállai András.

Elmondta, hogy a kiválasztás a bevallásban szereplő és az adóhivatali adatok összevetésekor tapasztalt eltérések alapján történt. A revizorok a jóhiszemű, de a szabályokat tévesen alkalmazó vállalkozásokat, magánszemélyeket segítették azzal, hogy átfogó, adóhiány feltárására irányuló ellenőrzés helyett felhívták a figyelmet a hibákra, hiányosságokra, amelyeket az érintettek önellenőrzés keretében rendezhettek, így mentesültek a szankcióktól.

A tévesztő adózóknak így gyakorlatilag csak az „elfelejtett” adót kellett megfizetniük, valamint a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű önellenőrzési pótlékot. Ha az ellenőrzéskor tárta volna fel a hivatal a hiányosságot, akkor az eltitkolt adó, azaz az adóhiány megfizetésén túl akár 200 százalékos adóbírságot, valamint a jegybanki alapkamat kétszeresére rugó késedelmi pótlékot is kiszabhat a NAV – tette hozzá Tállai András.

A vizsgálatok közül néhányat kiemelve az államtitkár elmondta, hogy több cég is a törvényben előírt mértéket meghaladva veszteségelhatárolással csökkentette társasági adóalapját. A magánszemélyeknél a leggyakoribb tévesztés az adókedvezmények igénybevételénél volt. A tévesztők mind éltek az „ügyfélbarát ellenőrzés” kínálta lehetőséggel, és az önellenőrzés benyújtásával egyidejűleg megfizették a közterheket – mondta az államtitkár.

Szólt arról is, hogy 2017-től az önadózásban még nagyobb segítségre számíthatnak a vállalkozások és a magánszemélyek NAV-tól. Az idén a törvényben rögzített támogató eljárás kerül előtérbe, amelynek lényege, hogy az adóhivatal munkatársai a kockázatelemzés során feltárt anomáliák esetén – ellenőrzés helyett – az adózóknak javasolhatják az önellenőrzést, felkínálva ehhez, ha szükséges a szakmai támogatást is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.