Tao-kedvezmény az olimpiáért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tao-kedvezményt kapnak azok a cégek, amelyek segítik az olimpiai pályázat elkészültét – ezt indítványozza friss törvénymódosító javaslatában a kormány.


A törvénymódosító javaslat célja, hogy a társasági adóalanyok az „olimpiai pályázat lebonyolításával összefüggésben felmerült költségek fedezetére nyújtott támogatás (juttatás) alapján társasági adókedvezményt érvényesíthessenek. Az adókedvezmény támogatási igazolás alapján – legfeljebb ezen összegre – vehető igénybe – olvasható a kormány által benyújtott törvényjavaslat általános indokolásában.

Az olimpiai pályázat előkészítését a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság közös, zártkörűen működő nonprofit részvénytársasága végzi; ennek a cégek kell a támogatásról szóló igazolásokat elkészítenie.

A tao-alanyoknak a törvényjavaslat elfogadása után lehetőségük lesz a „pályázat lebonyolításával összefüggésben felmerülő költségek támogatására, visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz és térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, valamint a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke alapján adókedvezményt igénybe venni.” – áll a részletes indokolásban.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az adókedvezmény a támogatás adóéve és az azt követő adóévek adójából, de utoljára a támogatás naptári évét követő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából érvényesíthető.

A törvényjavaslat szerint az adózónak a társasági adóalapját a támogatásra tekintettel úgy kell megállapítania, hogy a támogatás adózás előtti eredmény terhére elszámolt összegének 75 százaléka nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek minősül, így ezen összeggel meg kell növelnie adózás előtti eredményét a támogatónak. Ez biztosítja, hogy a társasági adó rendszerében most is élő kedvezmények és az olimpiai pályázat támogatásához kapcsolódó adókedvezmény igénybe vételéből származó adóelőny megegyezzen.

A törvényjavaslat szövegét itt olvashatja.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.