Terítéken az szja-változások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben a zömében 2013. január 1-jétől hatályba lépő adómódosítások. A személyi jövedelemadót és a magánszemélyeket érintő főbb változásokat gyűjtötte össze az RSM DTM szakértője blogbejegyzésében.


Adóalap-kiegészítés

A 2013. évi adócsomag egyik nagy újítása az úgynevezett adóalap-kiegészítés, közismertebb nevén szuperbruttó vagy fél-szuperbruttó kivezetése lesz. Ezzel jövő év elejétől valóban egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó mértéke. Ez az évi 2 millió 424 ezer forint, havi 202 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezőket érintő változás, hiszen immár az ő esetükben sem lép be a 27 százalékos adóalap-kiegészítési kötelezettség. (Az ennél alacsonyabb béreknél már idén sem kellett alkalmazni a szuperbruttó adóalapot.) A tehercsökkenés mellett a változás nagy előnye, hogy jelentősen egyszerűsíti az adóelőleg levonását és az adóbevallás elkészítését.

Melegkonyhán is használható az Erzsébet-utalvány

Szintén sokakat érintő eleme az adócsomagnak, hogy átmenetiből állandó rendelkezéssé válik az Erzsébet-utalvány széles körű használata. Míg 2012-re csak átmeneti szabály tette lehetővé, hogy a fogyasztásra kész étel vásárlásán túl az Erzsébet-utalvány a melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlására is felhasználható legyen, ezentúl ez lesz az „alapértelmezett beállítás”. Jövő évtől pedig a munkáltató akkor is biztosíthat utalvány formájában munkahelyi étkeztetést, ha az étkezőhely külsős személyeket is kiszolgál.

Adókötelessé válnak egyes biztosítások

Kevésbé örülhetnek azok, akik megtakarítási céllal kötöttek korábban különböző típusú biztosításokat. A jövőben ugyanis kizárólag a más személy által fizetett kockázati biztosítás minősül adómentesnek, de az is csak a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó mértékig. Azok a biztosítások, amelyek esetén biztosítási esemény nélkül is lehetőség van a pénz kivonására, vagy lejáratkor a biztosító kifizetést teljesít, adókötelesek lesznek.

E tekintetben kamatjövedelemnek minősül a biztosítói teljesítésből a befizetett biztosítási díjat meghaladó összeg. A kamatjövedelem után az adót nem kell megfizetni egyszeri díjas biztosítások esetén, valamint ha a biztosítói teljesítés a szerződés létrejöttének évét követő 5. év elteltével vagy az után következik be. Rendszeres díjas biztosítások esetén ez az időtartam 10 év. Abban az esetben, ha az egyszeri díjas biztosításoknál a biztosítói teljesítés a 3. év elteltével, de az 5. év elteltét megelőzően következik be, a kamatjövedelem 50 százalékát nem kell figyelembe venni jövedelemként.

Szintén a biztosításokat érinti, hogy bekerül az egyes meghatározott juttatások körébe, és ezzel adókötelessé válik a kifizető által a magánszemély javára kötött személybiztosítási szerződés alapján a kifizető által fizetett adóköteles biztosítási díj.

Az egyes meghatározott juttatások éves keretösszege 500 000 forint akkor is, ha a magánszemély munkaviszonya a magánszemély halála miatt szűnik meg, azaz nem kell arányosítani.

Élő online adókonferencia az NGM és az RSM DTM szakértőinek közreműködésével!

2012. december 3-án klikkeljen az RSM DTM Hungary online tv-csatornájára, hogy első kézből tájékozódjon a 2013. évi legfontosabb adóváltozásokról.

További módosítások

A kultúrát kedvelők számára jó hír, hogy évi 50 ezer forint értékben adómentes lesz a kifizető által a magánszemélynek juttatott, kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj.

A családi kedvezmény szabályozása csak minimálisan változik: a jogalkotó pontosította, hogy a más államban családi pótlékra vagy ahhoz hasonló ellátásra jogosult magánszemélyek milyen feltételekkel érvényesíthetnek családi kedvezményt. A friss rendelkezés szerint a kedvezmény csak akkor érvényesíthető, ha a magánszemélyt ugyanolyan vagy hasonló kedvezmény, ugyanarra az időszakra máshol nem illeti meg és az összes jövedelmének 75 százaléka Magyarországon esik adókötelezettség alá.

Az egyéni vállalkozókat érintő változás az, hogy a jövedelem- vagy nyereségminimum megállapítására vonatkozó szabályok kiegészülnek a közvetített szolgáltatások fogalmával. Eszerint közvetített szolgáltatás az egyéni vállalkozó által saját nevében vásárolt és a harmadik személy megrendelővel kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített, továbbszámlázott szolgáltatás, ha ezt az egyéni vállalkozó nyilvántartásai megfelelően alátámasztják.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor az RSM DTM Hungary Zrt. Adóüzletág-vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.