Történelmi csúcson a GKI konjunktúraindexe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek – közölte a GKI Gazdaságkutató. 


Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjunktúraindex a novemberi 5 pontról 7,9 pontra, az üzleti bizalmi index 11,7 pontról 13,4 pontra javult, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 14,2 pontról mínusz 7,7 pontra javult egy hónap alatt.

Az üzleti szférán belül az ipari és az építőipari bizalmi index is történelmi csúcsot döntött, a kereskedelmi pedig csak egyszer volt kissé kedvezőbb. Csak a szolgáltató cégek várakozása romlott valamelyest novemberhez képest, igaz, akkor historikus maximumán volt – közölték. Az ipari bizalmi index decemberben minimálisan, de meghaladta eddigi, szeptemberi csúcspontját. Az iparban az elmúlt időszak termelésének, valamint a rendelésállománynak – az export kivételével -, továbbá a termelési várakozásoknak a megítélése kedvezőbb lett.

 

Az adatok szerint az építőiparban kirobbanó az optimizmus, az ágazat bizalmi indexe hónapok óta újabb és újabb történelmi rekordot dönt, decemberben pedig ezen belül is nagyot ugrott. Novemberhez képest a magas- és a mélyépítő cégek várakozásai is kedvezőbbé váltak. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség decemberben egyaránt jelentősen emelkedett.

A kereskedelmi bizalmi index az elmúlt közel négy évet jellemző viszonylag keskeny sáv tetején áll, csak 2014 januárjában volt ennél magasabban. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése javult, a rendeléseké kissé romlott.

A szolgáltatói bizalmi index decemberben kissé csökkent az előző hónaphoz képest. Az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése romlott.

A foglalkoztatási és áremelési szándék minden ágazatban erősödött. Tovább csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme a GKI szerint. Az építőipari cégek csaknem fele, a kereskedelmiek 40 százaléka készült áremelésre, ugyanakkor a fogyasztók inflációs várakozása mérséklődött.

A magyar gazdaság perspektívájáról az építőipari és főleg a kereskedelmi cégek, valamint a lakosság a novemberinél optimistábban, az ipari és szolgáltató cégek viszont pesszimistábban nyilatkoztak.

A GKI fogyasztói bizalmi index decemberben a novemberi enyhe romlást követően kivételesen markánsan emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét, valamint megtakarítási képességét is jobbnak ítélte, mint novemberben. Az emberek saját pénzügyi helyzetükről, várható megtakarítási képességükről, valamint a magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítéléséről alkotott véleménye csak 2006 első felének valamelyik hónapjában volt a mostaninál kedvezőbb, a munkanélküliségtől való félelem pedig még sohasem – közölte a zrt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.