Transzferár-nyilvántartás: újabb finomságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az 50 millió forint alatti ügyletek és az adóalap-korrekció kapcsolatáról ír blogbejegyzésben az RSM DTM.


A nemzetgazdasági miniszter 2013. június 21-ei hatállyal életbe lépő 20/2013. NGM rendelete több ponton is módosította a 22/2009. PM rendelet előírásait.

A módosítások egyik jelentős köre az előző bejegyzéseimben vizsgált transzferár-nyilvántartáskészítési kötelezettséget érintik, ugyanis a rendelet júniusban elfogadott módosításai a vállalkozások adminisztrációs terheinek további csökkentését célozták meg.

Az egyik legfontosabb változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy amennyiben az összevonható szerződések alapján történő teljesítések értéke szokásos piaci áron nem haladja meg az 50 millió forintot az adóévben, akkor azokkal a szerződésekkel kapcsolatban ezentúl nincs transzferár-dokumentáció-készítési kötelezettsége a vállalatoknak. Tehát a rendelet hatályba lépését követően az 50 millió forintos értékhatárt nem a szerződéskötéstől, hanem mindössze az adóév első napjától kell vizsgálni.

Fontos kiemelni azonban, hogy az adminisztrációs könnyítés nem jelent mentességet a Tao tv. 18. §ának rendelkezései alól, amely szerint, ha a kapcsolt vállalkozások egymás közötti tranzakcióikban a szokásos piaci ártól eltérő árat alkalmaznak, úgy a társasági adóalapot megfelelően módosítani kell, illetve csökkentés esetén lehet. Ennek mértéke a vállalat szempontjából akár jelentős is lehet, különösen abban az esetben, ha – kockázati oldalról tekintjük – egyszerre több évet is vizsgál az adóhatóság.

Számviteli változások 2014
  • Először alkalmazzuk a mikrogazdálkodói beszámolót
  • A hibajavításokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
  • Milyen változásokat kell figyelembe vennünk a 2014-es üzleti évben?
  • Milyen hatása van  az új Ptk. hatályba lépésének  a számvitelre?

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra!

A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Az ebből eredő vitakockázat nagymértékben csökkenthető egy adóellenőrzés során, amennyiben a csoporton belül alkalmazott ár szokásos piaci mértéke megfelelő módon elkészített és alátámasztott transzferár-dokumentációval kerül alátámasztásra. Amennyiben ugyanis az adózó rendelkezik egy megfelelő transzferár-nyilvántartással, akkor a bizonyítás terhe megfordul, és onnantól kezdve egy adóellenőrzés során, amennyiben az adóhatóság kételyeket fogalmaz meg már neki kell részletes és megalapozott alátámasztással bizonyítania, hogy az alkalmazott árak eltértek a piacitól. Tapasztalataink szerint az adóhatósági ellenőrzés ilyen ellenbizonyításba csak hiányosan elkészített transzferár nyilvántartás, illetve nagy ügyleti érték esetén fog.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. adóüzletág-vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.