Transzferár: zsebre megy


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy korábbi, már 2010-től érvényes szabályt elevenít fel legfrisebb bejegyzésében az ABT Treuhand blogja, amelynek hatása adott esetben jelentős lehet a társasági adóra.


Kapcsolt vállalkozások között gyakran megesik, hogy egymással üzletelnek. Az árat nem teljesen szabadon állapíthatják meg, figyelembe kell venniük, hogy egymástól független üzleti partnerek hasonló helyzetben hogyan állapodnának meg. A piaci árat egy transzferár dokumentációban rögzíteni is kell.

A piaci ár dokumentáció készítés során végzett elemzés alapján a legtöbbször arra az eredményre jutunk, hogy az áraink a piaci tartományba esnek vagy alatta maradnak. Ritkábban történik, hogy felülmúlják a piaci ársávot.

Azonban a legjobb szándék ellenére is előfordul, hogy az ár nem minősül piacinak. A probléma időbeni észlelése még számos megoldási lehetőséget tartogat, míg időben előre haladva a lehetséges megoldások száma szűkül. Az említett lehetőségek:

  • utólag megállapodunk egy módosított árban, és az egyes számlákat visszamenőleg módosítjuk,
  • utólag, egy összegben érvényesítünk egy transzferár kiigazítást (Számviteli tv. szerint)
  • megemeljük az adóalapot
  • nem teszünk semmit és bízunk a szerencsében.

Az első két lehetőség választása esetén, még bármilyen adóalap módosítást megelőzve tesszük helyre az árainkat. Ezzel akár szükségtelenné téve az adóalap emelést, ami külön soron feltüntetve a társasági adóbevallásban rögtön szemet szúr és felhívás lehet keringőre.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

Itt jön a képbe az említett módosítás, ami 2010-től kimondja, hogy ha a transzferár vizsgálat során nem a várt eredményt kapjuk, és az áraink a piaci ársáv alattinak bizonyulnak, akkor az adóalap emelést úgy kell végrehajtani, hogy az a piaci ártartomány valamilyen középértékét eredményezze. Míg korábban elég volt a piaci ársáv aljához emelni az árainkat. Olyan ez, mint a Ki nevet a végén? – ha kiütnek, mehetünk vissza a starthelyre és kezdhetjük elölről a pályát.

Lényeges különbség  van az esetek között. Ha benne vagyunk a piaci tartományban, annak alsó értéke felett akár csak 1%-kal is, akkor nincs szükség módosításra, míg ha a piaci ártartomány alatt vagyunk, akkor az emelést az 50%-ra kell megtennünk. A különbség 49%, ami egy 10%-os társasági adó terhelés esetén végeredményben közel 5%-os adófizetési különbséget jelent.

A 4. variáció nem igényel kommentárt, ezért a megoldásért nem kell tanácsadóhoz fordulni.

Transzferárazási kérdésekben is elmondható, hogy érdemes proaktívan kezelni a problémát, akár adóelőnyhöz is jutva ezzel.

A cikk szerzője Gálfy Lívia, az ABT Treuhand csoport szenior tanácsadója.

További blogbejegyzések:


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.