Vádat emeltek egy vállalkozó ellen adócsalás miatt
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Pénzügyminisztérium december végén módosította a számla, az egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló PM-rendeletet, és új szabályokat hozott a számlázás és számlaadás tekintetében – hívja fel a figyelmet a Deloitte hírlevele.
Az egyik lényeges, kedvező változás a számlapéldányok sorszámozásában történt. A számlázó programra vonatkozó jelenleg hatályos szigorú rendelkezések értelmében a számlapéldányok egymás utáni nyomtatása során, az egyes példányokon fel kell tüntetni azok sorszámozását, illetve ha a nyomtatás több példányos és összeszerelt, előnyomás nélküli papírra történik, akkor azt az információt, hogy a számla összesen hány példányban készült.
A szigorú előírások alkalmazását, amelyek jelentős nehézséget jelentenek számos külföldi székhelyű társaság számára, már az Európai Bizottság is kifogásolta – állapítja meg a Deloitte.
Áprilistól a számlázó programnak a számla adattartalmának papírra nyomtatása során csupán azt kell biztosítania, hogy a számla eredeti és másolati példányai egymástól megkülönböztethetők legyenek, és hogy a számla eredeti példányként csak 1 példányban legyen nyomtatható.
A kedvező változásnak köszönhetően a jövőben nem lesz szükség bonyolult számlatechnikai, illetve informatikai megoldásokra a számlapéldányok sorszámozása kapcsán. A változás következtében azonban felmerülhet a kérdés, hogy a korábbi szigorú előírások összeegyeztethetők voltak-e az uniós előírásokkal.
A számlázást érintő további újdonság a számlázó program dokumentációját illetően, hogy már nem kizárólag a számlázó program készítője, hanem annak átalakulása/megszűnése esetén jogutódja is nyilatkozhat a számlázó program jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelőségéről.
Az elektronikus archiválást érintő változás, hogy az adóalanyoknak január 1. óta lehetőségük van a papíralapon kibocsátott számláikat elektronikus úton megőrizni. Az eddigi előírások meglehetősen szigorú feltételekhez, fokozott biztonságú elektronikus aláírás és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegző alkalmazásához kötötték az elektronikus archiválást.
A módosítások értelmében részben egyszerűsödnek, illetve rugalmasabbá válnak a papír alapon kibocsátott számlák elektronikus archiválására vonatkozó szabályok is. Az új rendelkezések a digitális archiválás szabályairól szóló GKM-rendelet elveivel összhangban alternatív megoldások számára is teret nyitnak. A módosító rendelet szerint a számítástechnikai eszköz útján előállított és papírra nyomtatott számla kibocsátónál maradó példánya – papírra nyomtatás helyett – elektronikus adatállományként is megőrizhető, feltéve, hogy a megőrzés legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum létrehozásával, vagy akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvánnyal hitelesített zárt rendszer alkalmazásával történik.
A más helyetti számlázás előírásaiban is pozitív változásokat eredményez a jogszabály-módosítás a hírlevél szerint. Amennyiben a számlakibocsátás átvállalását nyomdai úton előre előállított számlával teljesítették, úgy a számlatömböt is vissza kellett juttatni a számlakibocsátásra eredetileg köteles fél részére.
A számlakibocsátásra kötelezett meghatalmazottjára vonatkozó különös szabályok tekintetében történt változás szerint, a jövőben a számlakibocsátásra kötelezett meghatalmazottja csupán a számlanyomtatvány egy másolati példányát lesz köteles eljuttatni a számlakibocsátásra kötelezettnek.
Az áfa törvény januártól számlaként ismeri el a Közösség más
tagállamában nyilvántartásba vett adóalanyok által kibocsátott, ügylet teljesítését tanúsító olyan okiratot is, amely tartalmában megfelel a nyilvántartásba vétel tagállamának joga szerint a számlára vonatkozó közösségi áfa-előírásoknak. A rendelet módosítása szerint ezekre a bizonylatokra nem kell a PM-rendelet előírásait alkalmazni – áll a hírlevélben.
Forrás: Világgazdaság Online
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett – közölte az adóhatóság csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!