Varga: kevesebb az adóelkerülés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság tanulmánya szerint jót tett az online pénztárgépek bevezetése és az ekáer. 


Az online korszak 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az áfa-adórés. Az  Európai Bizottság tanulmánya szerint sikeresek és eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

A nemzetgazdasági miniszter közölte: a bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfa-adórés – a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2013. évi 20,9 százalékról, köszönhetően az adóelkerülés visszaszorítását célzó kormányzati intézkedéseknek, 13,7 százalékra csökkent 2015-ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország fejlődése megkérdőjelezhetetlen, tavaly a harmadik, idén pedig az ötödik legnagyobb javulást érte el az EU-ban – emelte ki a tárcavezető.

Elmondta, hogy a javulásban kétségkívül a legnagyobb szerepet az online gazdaságfehérítő eszközök játszották. Az online pénztárgépek használata 2014. szeptember 1-jétől kötelező. A rendszer megakadályozza a bevétel eltitkolást, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online, valós időben követi nyomon a tranzakciót. 2015. március 1-jén indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, amely kizárja a közutakról a csalárd adózókat, hiszen kiszűri az áruk fiktív utaztatását – részletezte a miniszter.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Kiemelte, hogy Magyarországon feleakkora az adóelkerülés, mint a régió országaiban. A bizottság tanulmánya szerint, míg Magyarországon az adórés 13,7 százalék, addig a régiós átlag 25,5 százalék – mondta Varga Mihály, megemlítve, hogy bevezetésük óta folyamatos a fokozott nemzetközi érdeklődés az online gazdaságfehérítő eszközök iránt. A Magyarországhoz történő felzárkózásban segíthet az is, hogy a magyar ekáer alapján kidolgozott lengyel SENT rendszer már 2017. május 1-jén hatályba lépett, és 2018-ban a szlovák adóhivatal is alkalmazza majd az online közúti ellenőrzés új rendszerét – tette hozzá.

A tárcavezető a harmadik online gazdaságfehérítő eszközről elmondta, hogy a 2018. július 1-jén debütáló e-számlázás még nagyobb csapást mérhet a magyar feketegazdaságra. Az online számlázással az adóhivatalnak gyors és közvetlen rálátása lesz a gazdasági folyamatokra, a kockázatelemzők, évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva, valós időben is ki tudják szűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat, vagy a gyanús céghálókat.

„Bízom benne, hogy a gazdaságfehérítés mellett, az adómorál javulásának köszönhetően, 2018-ra akár 10 százalék alá is csökkenhet hazánkban az adórés mértéke” – mondta Varga Mihály.

Brüsszel évről évre méri minden egyes tagállam esetében a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbséget. Ez az úgynevezett áfa-adórés, amelybe az adóelkerülés miatt elméletileg kieső költségvetési bevételeken kívül beleszámít például a fizetésképtelenség, felszámolás és egyéb tagállami sajátosságok miatt kalkulált összeg is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.