Varga: szinte mindenben duplázott az e-szja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak – mondta el Varga Mihály.


A NAV saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet. Az adatok duplázása igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV – mondta a pénzügyminiszter.

A kormány egyik legnagyobb bürokráciacsökkentése, az e-szja idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől, a bevallás kitöltésének kötelezettségétől – emelte ki a tárcavezető. Az eredmény önmagáért beszél: több mint hárommillió magánszemélynek érdemi lépés nélkül lett érvényes bevallása – tette hozzá.

Felidézte, hogy az idén a NAV több mint ötmillió adózónak készített bevallási tervezetet. Ebben az évben ugyanis az őstermelők, az áfafizetésre kötelezettek tervezete is elkészült, és azok helyett is a NAV dolgozott, akiknek egy éve még munkáltatójuk állapította meg az éves személyi jövedelemadót. Az adóbevallási tervezetek – az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek készítetteken kívül – május 23-tól hivatalos bevallássá váltak. 

[htmlbox art_tukor]

A tárcavezető emlékeztettet arra, hogy a NAV bevallás-kitöltési repertoárja 2018-ban tovább bővült, idén már ötödször, májusban is elkészítette mintegy 700 vállalkozásnak a jövedékiadó-bevallás tervezetét. A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallás-tervezetét már az adóhivatal készítse el – hangsúlyozta Varga Mihály.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.