Védelem a munkába visszatérő kismamáknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Módosultak egyes munkaügyi tárgyú törvények. Annak ellenére, hogy 2 évre rövidül a gyes, a felmondási védelem továbbra is a gyermek 3 éves koráig illeti meg a munkavállalót. A közszférában pedig részmunkaidőben is dolgozhatanak a munkába visszatérő kisgyermekes szülők. A változások 2010. május 1-jén lépnek hatályba.

A Munka Törvénykönyve módosítása értelmében a felmondási védelem változatlanul a gyermek 3 éves koráig illeti meg a munkavállalót – függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e eddig az időpontig a fizetés nélküli szabadságot vagy sem. A felmondási védelem azt a szülőt illeti meg, aki a gyermek otthoni gondozása céljából a fizetés nélküli szabadságot utoljára igénybe vette.

A gyermekgondozási ellátások 2010. május 1-jét követő átalakítása ugyanis nem indokolja, hogy a felmondási védelem időtartama is együtt változzon a gyes két évre lecsökkentésével. Felmondási védelem illeti meg a jövendőbeli nevelőszülőt is az örökbefogadásról szóló döntésig a gyermek kihelyezésének időtartamára. Ez a tapasztalatok szerint egy-két hónap.

A közszférában foglalkoztatott munkavállalóknak lehetőségük lesz arra, hogy hogy részmunkaidőben dolgozzanak, miután a gyermek otthoni gondozása miatti fizetés nélküli szabadság igénybevétele után a korábbi munkahelyükre visszatérnek – feltéve, hogy agyermek még nincs három éves.

A módosítás a csoportos létszámcsökkentéshez hasonló tájékoztatási kötelezettséget ír elő, ha a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, és emiatt nagy arányban kényszerül elbocsátásokra.

a rendes szabadság kiadásának időpontját a munkaerő-kölcsönzés esetében is legkésőbb egy hónappal a szabadság kezdete előtt kell közölnie a munkáltatónak, hasonlóan a tipikus munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókhoz.

Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.