Vesztesként a II. világháború után: a párizsi békeszerződés (1. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A II. világháborút követő évek magyarországi adóügyeire három tényező volt igen nagy hatással. A párizsi békeszerződés óriási hadisarcot rótt Magyarországra, a vidéket a beszolgáltatási kötelezettség, a városi lakosságot a jegyrendszer sújtotta, a gazdasági erőt és teljesítőképességet lényegesen meghaladó háborús erőfeszítések és a béke ára a pengő inflációját, majd hiperinflációját eredményezte. A Magyarország adótörténetét bemutató sorozatunkban ezekről lesz szó a mostani és a következő két részben.

 

Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és az alapvető szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvánítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.

(részlet a párizsi békeszerződésből)

A magyar hatalmi elit belekormányozta az országot egy újabb világháborúba. A revizionista hangulatkeltés, a folyamatos ellenségkép keresése és felmutatása, a gazdasági háttér hiánya mind-mind a bukás felé sodorták Magyarországot. Az első nagy megrázkódtatás a Don-kanyarban érte az országot. A kiugrási kísérletek sikertelenek voltak, végül utolsó csatlósként elszenvedte az ország a szövetségesek (főleg az amerikaiak) bombázásait, a szovjet megszállást.

Magyarország 1944 őszétől hadszíntérré változott.

A visszavonuló német és a velük még szövetségben kitartó magyar csapatok nyugat (Németország) felé menekítették a leszerelt ipari üzemeket, az élelmiszertartalékokat, a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, és a lakosság egy részét. Amit vinni nem lehetett, azt elpusztították. Ennek estek áldozatul a dunai hidak, Budapesten mindet felrobbantották.

A szövetségesek bombázásai sem kímélték a gazdasági javakat, ipari létesítményeket, de számos polgári áldozata is volt a támadásoknak. A Vörös Hadsereg a földön pusztította, rabolta azt, amit a szövetségesek bombázó repülői még meghagytak. A győztesek előjogával élve folyt Magyarország pusztítása.

1945 februárjában Jaltában döntöttek a háború utáni világrendről

Háborús veszteségek

A népesség csökkenését a fegyveres harcokban résztvevők halála, sebesülése, fogságba esése, a magyarországi zsidók és cigányok deportálása, a harcokban áldozatul esett polgári lakosság, illetve szovjetek által elfoglalt területekről kényszermunkára, malenkij robotra (маленькая работа, ejtsd: malenykaja rabota) elhurcoltak jelentették.

További népességcsökkenést okoztak a svábok, szlovákok (stb.) kitelepítései, Csak a német kitelepítettek száma 200-220 ezer fő volt. A kitelepítések/betelepítések összesített szaldója Magyarország számára pozitív volt, az 1949. évi népszámlálási adatok szerint 376 173 olyan személy élt Magyarországon, akik 1938 előtt más országban születtek.

Meg kell még említeni, hogy sokan távoztak az országból a felelősségre vonás elől, vagy csak egyszerűen egy boldogabb élet reményében. Főleg nyugati irányba.

Az összesített emberveszteségre sokféle adat került nyilvánosságra. Az érintetteket képviselő szervezetek az adatokat sokszor felfelé kerekítik, gyakran 20-50 %-kal magasabban határozzák meg a létszámot, mint amit a történeti kutatások igazolnak, de előfordult a létszám 2-3-szoros mértékben való megadása is. Így csak becslésekkel élhetünk, az nagy biztonsággal megállapítható, hogy a trianoni Magyarország területén 700 ezer és 1 millió között volt a népességcsökkenés.

A népességveszteségnél is nagyobb arányú volt az anyagi veszteség. A háborúban elveszett a nemzeti vagyon 40%-a, 1938-as (tehát még értékálló) pengőben ez 22 milliárd pengőt tett ki.

A legsúlyosabb károkat a mezőgazdaság és a közlekedés szenvedte el. Súlyosbította a károkat, hogy 1944 őszén sok helyen ellehetetlenültek az őszi betakarítási munkák, illetve az őszi talaj-előkészítés, vetés, de 1945 tavaszán is sok helyen csak késve tudtak a mezőgazdasági munkáknak nekifogni. Tovább súlyosbította a mezőgazdaság helyzetét az 1945-47-es évek rendkívül száraz, aszályos időjárása. A mezőgazdasági termékek, termények mennyisége 1938/39-hez viszonyítva a háború utáni években 50-60%-ra esett vissza még a legalapvetőbb élelmiszer-alapanyagokban is (kenyérgabona, burgonya, hús, zsír, cukor stb.).

A közlekedést ért veszteségek közül meg kell említeni, hogy a Tiszán és a Dunán az összes fontosabb hidat felrobbantották, a vasútvonalak 40%-a semmisült meg, a háború előtti háromezer mozdonyból ötszáz maradt meg, a 70 ezres vasúti járműpark 70%-át Németországba irányították át (ennek a hadisarcnál lesz jelentősége!).

Párizsi békeszerződés

A szovjet csapatok 1944 őszén elérték a magyar határokat, és igen gyorsan törtek előre a főváros felé. „Oltalmuk” alatt 1944. december 21-én Debrecenben, a Református Kollégium Oratóriumtermében ült össze az Ideiglenes Nemzetgyűlés, másnap Dálnoki Miklós Béla vezetésével megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Közben Budapesten még a Horthy által kinevezett Szálasi Ferenc vezette Nemzeti Összefogás Kormánya működött (egészen március 28-ig regnált a Szálasi-kormány). Kérdésként feltehető, hogy melyik volt a legitim kormány, de ennek boncolgatását hagyjuk meg a jogászoknak (a Horthy-éra kormányainak legitimitása, tekintettel az 1919-20-ban történt hatalomszerzésre, semmivel nem volt nagyobb fokú, mint a későbbi szocialista kormányoké!), a történelem minden okoskodást felülírt azóta.

Akik Párizsban a békeszerződést diktálták: Attlee, Truman, Sztálin

Az ideiglenes kormány 1945. január 20-án a fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyezmény alapján Magyarország hadat üzent Németországnak, és 300 millió dollár hadisarc (szebb szavakkal hadikárpótlás, jóvátétel) fizetését vállalta a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felé. A megállapodás alapján Magyarországnak kellett viselnie a Szövetséges Ellenőrző Bizottság és a szovjet Vörös Hadsereg magyarországi ellátásával kapcsolatos költségeket, valamint részt kellett venni a közlekedési és szállítási tevékenységükben is.

A hadisarcot 6 év alatt, egyenlő részletekben írták elő megfizetni, méghozzá árukban (gépek, gabona, állatállomány, hajók, ásványolaj, vasáru stb.), a győztesek által meghatározott áron!

Ez a megállapodás képezte a későbbi végleges békeszerződés alapját, amelyet végül 1947. február 10-én Gyöngyösi János külügyminiszter írt alá Párizsban. A szerződés jóval rövidebb volt, mint az I. világháborút lezáró trianoni megállapodás, de a Magyarországra rótt terhek semmivel sem voltak enyhébbek. Sőt!

Gyöngyösi János külügyminiszter Párizsban aláírja a békeszerződést, 1947. február 10-én

A békeszerződést a magyar országgyűlés 1947. július 2-án fogadta el az 1947. évi XVIII. törvénycikket (a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában).

A békeszerződés a ratifikációs eljárások elhúzódása miatt csak 1947 szeptember 15-én lépett hatályba. Ekkor már túl volt Magyarország az úgynevezett „kékcédulás” választásokon, amely lehetővé tette a szovjet politikai befolyás kiteljesítését Magyarországon.

A békeszerződés hat fő részből állt:

1. Területi rendelkezések

Magyarország területét a trianoni határok figyelembe vételével határozták meg, kivéve három falut (Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsun) és gazdálkodási területeiket, amelyeket Csehszlovákiához csatoltak.

2. Politikai rendelkezések

A politikai rendelkezések jognyilatkozatokra (ld. a mottóként beillesztett idézete), a fasiszta jellegű szervezetek betiltásra, a háborús bűnösök letartoztatására, elítélésére, kiadatására, a Csehszlovákiával történő lakosságcserére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaztak. Nem tartalmazott viszont a szerződés rendelkezéseket (szemben a trianoni szerződéssel) a határon túli magyar kisebbségekre vonatkozóan. Ennek szinte minden szomszédos országban súlyos következményei lettek a magyarokra vonatkozóan.

A málenkij robot áldozatainak emlékműve Szolyván

A népbíróságok már 1945-ben megkezdték működésüket. Összesen 60 ezer főt idéztek a bíróságok elé, ebből 27 ezer főt ítéltek el. Közel ötszáz halálos ítéletet hoztak, amelyből kétszázat hajtottak végre.

Ki kell emelni a 11. Cikk rendelkezését, amely levéltári anyagok, műtárgyak kötelező átadásáról rendelkezett:

1. Magyarország legkésőbb 18 hónap alatt, a jelen Szerződés életbelépésétől számítva, átadja Jugoszláviának és Csehszlovákiának az alábbi felsorolt csoportokba tartozó s Jugoszlávia és Csehszlovákia szellemi örökségét alkotó azokat a tárgyakat, amelyek ezekről a területekről származtak s e területek felett 1919 előtt Magyarország által gyakorolt uralom következtében kerültek 1848 után a Magyar Állam vagy magyar közintézmények birtokába: a) Szerves egészként jugoszláv vagy csehszlovák területen keletkezett történelmi levéltárak. b) Jugoszláv vagy csehszlovák területen fekvő intézményeknek, avagy a jugoszláv és a csehszlovák nép történelmi személyiségeinek tulajdonában állott könyvtárak, történelmi okmányok, régiségek és más kultúrtárgyak. c) Eredeti művészeti, irodalmi és tudományos tárgyak, amelyek jugoszláv vagy csehszlovák művészek, írók és tudósok művei. 2. A vétel, ajándékozás vagy hagyomány által szerzett tárgyak, valamint a magyarok eredeti művei kivétetnek az 1. bekezdés rendelkezései alól.

3. Katonai és légügyi rendelkezések

Ezek a rendelkezések voltak a legkevésbé szigorúak: 65 ezer főnyi szárazföld és 5 ezer főnyi légierőt engedélyeztek Magyarország számára, de megtiltották a bombázógépeket és az atomfegyvereket.

4. A Szövetséges Haderők visszavonása

A Szerződés életbelépését követően minden Szövetséges fegyveres erőt 90 napon belül Magyarországból vissza kell vonni. Ez a rendelkezés a nemzeti szuverenitás fontos feltétele lett volna, de a Szovjetuniónak fennmaradt a joga magyar területen oly fegyveres erők tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a Szovjet hadseregnek az ausztriai Szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa. Ez a rendelkezés végül is a szovjet hadsereg a 40 éves ideiglenes állomásozáshoz, a cikk mottójában is megjelölt emberi jogok jó részének, valamint a nemzeti szuverenitásnak üres szólamokká válásához vezetett!

5. Jóvátétel és visszaszolgáltatás

A korábban már említett 300 millió dolláros fizetési kötelezettséget írták elő, ebből 200 millió dollárt a Szovjetuniónak, 30 millió dollárt Csehszlovákiának, 70 millió dollárt Jugoszláviának kellett fizetni (áruban!). A korábbi hat évet nyolc évre emelték, és a dollár árfolyamát aranyban is meghatározták. Ennek alapján ez mintegy 370 tonna arany értékének felelt meg (összehasonlításképp: a Nemzeti Bank Magyarországról elhurcolt aranykészlete 28 tonna volt).

A hadisarc a leggonoszabb adófajta, hiszen úgy ró kötelezettséget egy közösségre (ebben az esetben Magyarországra), hogy azért semmilyen ellenszolgáltatást nem nyújtanak.

A kitelepített németekre emlékezve – Emlékmű Környén

A hadisarc rendkívül nagy terhet jelentett, az ország állami kiadásainak tekintélyes részét jelentette a háború utáni években: 1945 második félévében 30%-át, 1946/47-re az arány elérte a 39%-ot, majd ezt követően kezdett el lassan csökkenni a teher, 1951-re 2% volt ennek mértéke. A lakosság és a vállalkozások által befizetett adóknak tetemes része elveszett a társadalom számára.

A politikai változásoknak köszönhetően a Szovjetunió 1946-tól enyhítette a hadisarc terheit, elengedte a felhalmozódott késedelmi kamatot, illetve a gazdaság teljesítőképessége alapján határozták meg a fizetendő összeget (ezt Csehszlovákia és Jugoszlávia is elfogadta). Szintén a politikai változásoknak volt köszönhető, hogy a Szovjetunió a fennmaradó összeg felét 1948 nyarán elengedte, így feléjük összesen 131 millió dollárnyi jóvátételt fizetett az ország. Az elengedett összeg az ország Marshall-segélyből való kimaradásáért volt egyfajta kárpótlás.

A visszaszolgáltatási kötelezettség a más országokból Magyarországra a hadiesemények kapcsán került javakra vonatkozott:

24. Cikk 1. Magyarország elfogadja az Egyesült Nemzetek 1943. évi január hó 5-én kelt Nyilatkozatának elveit és a lehető legrövidebb határidő alatt visszaadja az Egyesült Nemzetek bármelyikének területéről elhurcolt javakat. 2. A visszaszolgáltatás kötelezettsége kiterjed mindazokra a jelenleg Magyarországon lévő javakra, amelyeknek azonossága megállapítható és amelyeket bármely Tengelyhatalom az Egyesült Nemzetek bármelyikének területéről erőszakkal vagy kényszerrel hurcolt el, tekintet nélkül bármilyen későbbi ügyletre, amellyel a kérdéses javak jelenlegi birtokosa ezeknek a birtokába jutott. 3. Ha egyes esetekben lehetetlen volna, hogy Magyarország visszaszolgáltasson olyan művészeti, történelmi vagy régészeti értékű s annak az Egyesült Nemzetnek szellemi örökségéhez tartozó tárgyakat, amely Nemzetek területéről ezeket a tárgyakat kényszer alkalmazásával hurcoltak el, Magyarország ugyanolyan természetű s az elhurcolt tárgyakkal megközelítőleg egyenlő értékű tárgyakat fog átadni az illető Egyesült Nemzetnek, feltéve, hogy ilyen tárgyak megszerezhetők Magyarországon. 4. A magyar kormány a jelen Cikkben említett javakat jó állapotban fogja visszaadni és ezzel kapcsolatban visel minden munkabér, anyag és szállítás címén Magyarországon felmerülő költséget.

Ugyanezen cikk 8. pontja határozta meg a bizonyítási kötelezettséget: „A javak azonosságának megállapítása és a tulajdonjog bizonyítása az igénylő kormányt terheli, viszont annak a bizonyítása, hogy a javakat nem erőszakkal vagy kényszerrel hurcolták el, a magyar kormányra hárul.”

Tehát az erőszakos szerzést vélelmezte a szerződés, és a jóhiszemű jog és birtokszerzést Magyarországnak kellett bizonyítani, ami a háború során megsemmisült iratok, meghalt személyek miatt sok esetben szinte lehetetlen volt.

Csehszlovákiából kitelepített magyarok

6. Gazdasági rendelkezések

A gazdasági rendelkezések keretében rendelkeztek az Egyesült Nemzetek állampolgárainak okozott károk megtérítéséről illetve kárpótlásáról. A 26. cikk 4. a) pontja rendelkezik arról, hogy egyes esetekben csak kétharmadát kell a károknak megtéríteni:

4. a) A magyar kormány felelős az Egyesült Nemzetek állampolgárai részére a jelen Cikk 1. bekezdése értelmében visszaadott javaknak jó állapotba való visszaállításáért. Olyan esetekben, amikor valamely jószág nem adható vissza, vagy amikor a háború következményeként valamely Egyesült Nemzet állampolgára Magyarországon levő javaiban sérelmek vagy károk révén veszteséget szenvedett, a magyar kormánytól magyar pénznemben kárpótlást fog kapni, még pedig annak az összegnek kétharmad része erejéig, amely a kifizetés napján szükséges hasonló jószág vételéhez vagy az elszenvedett veszteségek jóvátételéhez. Az Egyesült Nemzetek állampolgárai a kártalanítás tekintetében semmi esetben sem részesülhetnek a magyar állampolgárok részére biztosítottnál kedvezőtlenebb elbánásban.

A gazdasági rendelkezések között több helyen is szólnak a kártérítések mindennemű költség és teher mentességéről, azokat, ha ilyenek léteztek, a magyar államnak kellett viselnie. Az erre vonatkozó legteljesebb rendelkezést a 26. cikk 7. pontja tartalmazza:

7. Az Egyesült Nemzetek állampolgárai és azok javai mentesek minden olyan rendkívüli adó, dézsma vagy közteher alól, amelyet a magyar kormány vagy bármely magyar hatóság a Fegyverszünet kelte és jelen Szerződés életbelépése között lefolyt idő alatt, Magyarországon levő tőkevagyonukra kirótt, abból a különleges célból, hogy a háborúból, a megszálló haderők költségeiből, avagy valamely Egyesült Nemzetnek fizetendő jóvátételből folyó terheket fedezze. Az e címen már befizetett összegek visszatérítendők.

A kártérítési kötelezettségek fejében lefoglalhatták Magyarország más országokban lévő vagyontárgyait, más országokkal szemben fennálló kötelezettségeit is. Ez azt is jelentette, hogy a Németországgal szembeni kötelezettségeket (30 millió dollár) behajtották Magyarországon, miközben Németország ennél nagyságrenddel nagyobb Magyarországgal szembeni kötelezettségeit (280 millió dollár) a németeknél foglalták le a szövetségesek. Ezt a 30 millió dollárt Magyarország 1948 és 1951 között törlesztette a Szovjetunió felé. A magyarországi német vagyontárgyakat teljes egészében a Szovjetuniónak ítélte a szerződés.

Ma is fizeti Magyarország a jóvátételt!

A 27. Cikk két alpontja sajátos kollektív kártérítésről rendelkezik:

27. Cikk 1. Magyarország kötelezettséget vállal arra nézve, hogy minden olyan esetben, amidőn magyar fennhatóság alá tartozó személyeknek Magyarországon levő javaira, törvényes jogaira vagy érdekeire e személyek faji származása vagy vallása miatt 1939. évi szeptember hó 1. napja óta zár alá vételt, elkobzást vagy kényszerkezelést rendeltek el, az említett javakat, törvényes jogokat és érdekeket tartozékaikkal együtt visszaállítja, vagy, ha a visszaállítás lehetetlen, e tekintetben megfelelő kártalanítást ad. 2. A magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek vagy közösségeknek Magyarországon levő összes javait, jogait és érdekeit, akik, illetőleg amelyek egyénenkint vagy mint összességek tagjai faji, vallási vagy más fasiszta szellemű zaklató rendszabály tárgyai voltak, amennyiben azokra nézve a jelen Szerződés életbelépésétől számított hat hónap alatt örökös nem jelentkezett vagy igénybejelentés nem érkezett, át fogja ruházni az ilyen személyeket, szervezeteket vagy közösségeket Magyarországon képviselő szervezetekre. Az átruházott javakat ezek a szervezetek az említett magyarországi összességek, szervezetek és közösségek életben maradt tagjainak támogatására és helyreállítására fogják fordítani. Ezeket az átruházásokat a jelen Szerződés életbelépése után 12 hónapon belül kell foganatosítani s azok magukban fogják foglalni a jelen Cikk 1. bekezdése értelmében visszaállítandó javakat, jogokat és érdekeket is.

Itt tulajdonképpen a magyarországi zsidók és cigányok deportálása, megsemmisítő táborokba való hurcolása miatti állami felelősséget és kárpótlási kötelezettséget fogalmazza meg a szerződés.

A zsidó holokausztra emlékező életfa a Dohány utcai zsinagóga udvarán

Ezzel a kárpótlási kötelezettséggel több alkalommal foglalkozott az Alkotmánybíróság is, a legteljesebbnek tekinthető döntése és indoklása az 1/1995. (II.8.) AB határozat volt. Ennek alapján született meg először a 89/1996. (X. 30.) OGY határozat (a Párizsi Békeszerződés 27. Cikke 2. pontjának végrehajtásával kapcsolatos feladatokról), majd az 1997. évi X. törvény (a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról).

A törvény alapján hozták létre 1997-ben a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt, amely alapító okiratában meghatározza a közalapítvány célját: „A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Alapító) az 1947. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett Párizsi Békeszerződés 27. Cikkének 2. pontjában vállalt nemzetközi jogi kötelezettség teljesítésére, az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségek kárpótlására, a közösség életben maradt tagjai javára és érdekében a lentiekben részletezett állami közfeladat folyamatos biztosítása céljából hozta létre a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (a továbbiakban: Közalapítvány).”

A közalapítvány javára juttatandó jóvátételi összegről évente dönt az országgyűlés, a 2018. évben ezen a címen 2 016,9 millió forint a kötelezettség.

Ez azt jelenti, hogy több mint hetven évvel a háborús események után még mindig fizet jóvátételt a magyar társadalom.

Összesítés

Az elvesztett II. világháborút követően az országra erőltetett békeszerződés még az I. világháborút lezáró trianoni diktátumnál is nagyobb terhet jelentett Magyarországnak. Az összesített teher elérte az 500 millió dollárt, vagy aranyban kifejezve a 600 tonnát. Ezt a kötelezettséget egy olyan országnak kellett teljesítenie, amely maga is hadszíntérré változott, a pusztítás és a kifosztás állapotában rendkívüli terheket kellett a társadalomnak viselnie.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, 2000, Budapest, 429-458.pp.)

---