Vizsgálják a vagyongyarapodási vizsgálatokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria megkezdte a vagyongyarapodási vizsgálatok joggyakorlatának, egyes adópereknek és becslési eljárásoknak az áttekintését. Az elemző munkát Lomnici Zoltán irányítja.


A vagyongyarapodási vizsgálatokkal kapcsolatos bírósági eljárások azért jelentősek, mert az évi 2000-3000 adóper többsége ezzel függ össze, és a perekben vitatott érték meghaladja a 2-3 milliárd forintot. A nem adózott jövedelemből származó vagyongyarapodás becsült összege pedig a fenti értéknél is jóval magasabb – közölte a Kúria.

A joggyakorlat-elemző csoport nem csupán a magyar bírói gyakorlatot tekinti át, hanem az adóhatóság ellenőrzési és hatósági eljárásának törvényességi tapasztalatait és a nemzetközi gyakorlatot is. A vizsgálat kiterjed arra, hogy a hatályos jogszabályok alkalmazása során milyen nehézségek adódnak, szükség van-e jogszabály módosítására.

A joggyakorlat-elemző csoport vezetője Lomnici Zoltán kúriai tanácselnök, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, tagjai között vannak kúriai és alsóbb fokú bírósági vezetők, bírák, egyetemi oktatók, illetve a Magyar Okleveles Adószakértők és a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete vezetői.

Az elemző munka több hónapig tart, a joggyakorlat-elemző csoport megállapításairól a Kúria tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.