Zsebből kifizették a milliós bírságot a cigicsempészek a NAV-nak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két ukrán kisbuszban megközelítőleg egymillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak. Az ügyekben költségvetési csalás miatt indult eljárás.

A NAV Hajdú-Bihar megyei pénzügyőrei Ártánd térségében a 42. számú főúton két, Ukrajnából Franciaországba tartó kisbuszt ellenőriztek. A járművek átvizsgálásakor a NAV munkatársai az egyik buszban lévő hűtőtáskák gyári falrészében, a másik jármű hátsó ajtajában egymillió forint értékű, több mint 11 ezer szál cigarettát találtak – derül ki a NAV közleményéből.

A sofőrök a dohánytermék származását semmilyen formában nem tudták igazolni. Elmondásuk szerint a cigarettát ők rejtették el, azokat Párizsba szerették volna szállítani.

A járművezetők a kiszabott több mint egymillió forint jövedéki bírságot a helyszínen megfizették.

A NAV munkatársai az egymillió forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták, és költségvetési csalás elkövetése miatt mindkét esetben feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.