2021-ben már összeszedte magát a vendéglátó szektor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az online kasszák adatai alapján csaknem 26 százalékkal több volt a bevétel, mint egy évvel korábban, és kevesebb, mint 3 százalékkal marad el a 2019-es járvány előtti számoktól.

A NAV adatai szerint a vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021. január-december között 1030,7 milliárd forint volt, ami 25,9 százalékkal több, mint 2020-ban (819 milliárd forint), és csak 2,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben (1058 milliárd forint). A vendéglátás adta az összes onlinekassza-bevétel 7,8 százalékát – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A Balaton nyáron termelt

A bevételek 33,8 százaléka Budapesthez köthető, de kiemelkedő volt még Pest (9,7 százalék), Győr-Moson-Sopron (5,1 százalék) és Veszprém (4,6 százalék) megye, járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom. Ami a fajlagos bevételeket illeti, a legsikeresebben működő egységek Budapesten és annak vonzáskörzetében találhatók (Budakeszi, Dunakeszi, Tatabánya).

A turisztikai térségeket tekintve Budapest környéke hozta a legkiugróbb eredményeket év elején, ami a nyár elmúltával is magas szinten maradt. A Balatonnál leginkább a nyári hónapokat jellemezte kiemelkedő teljesítmény, míg májushoz képest év végén a Sopron-Fertő, a Győr-Pannonhalma térségben, illetve Debrecen és térségében mérték a legnagyobb emelkedést – ismertette az MTÜ.

Szeptembertől visszaerősödött Budapest

Budapest vendéglátásból származó bevétele tavaly 347 milliárd forintot tett ki, ami 2020-hoz viszonyítva 28,4 százalékos bővülés. Az adatokból az is kirajzolódik, hogy szeptember óta a havi eredmények szinte megegyeznek a 2019-es értékekkel.

Mindeközben a kereskedelmi szálláshelyek 11,3 százalékkal több, összesen 15,233 millió vendégéjszakát regisztráltak 2021-ben. A belföldi vendégek 5,9, a külföldiek 25,4 százalékkal több (10,501, illetve 4,731 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 24,1 százalékkal nőtt, és 290,183 milliárd forintot tett ki – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 26.

Eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait – közölte a GVH

2023. május 26.

Digitális megfelelés – Compliance és kiberbiztonság az AI árnyékában

A Wolters Kluwer Hungary szervezésében 2023. május 10-én tartott webináriumon két fontos területet, a mesterséges intelligenciát és a kiberrezilienciát tekinttették át a megfelelés szemszögéből az előadók – dr. Firniksz Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutató Központjának kutatója, Kocsis-Tóth Szilvia a Vodafone Magyarország mesterséges intelligencia szakértője, valamint dr. Zala Mihály az Ernst&Young kiberbiztonsági szakértője.

2023. május 25.

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, nem véletlen, hogy a korábbi 468 milliárdról ebben az uniós ciklusban 750 milliárd forintra emelte az ágazat fejlesztésére fordítható forrásokat – mondta az Agárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabercelen.