3,1 százalék volt az infláció februárban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az átlagosnál jobban nőttek az élelmiszerárak, míg összességében 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 0,7 százalékkal emelkedtek.

Az előző három hónapban egyformán 2,7 százalékos volt az éves infláció, tavaly októberben 3,0 százalékos, szeptemberben 3,4 százalékos volt. A februári maginfláció 4,1 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a januárinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Februárban az átlagosnál jobban nőttek az élelmiszerárak, 3,4 százalékkal, a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak, az üzemanyagok ára 4,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az élelmiszerek között az étolaj ára 25,1 százalékkal, a cukoré 9,9, a munkahelyi étkezésé 8,0, a liszté 7,1 százalékkal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek, mint a burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen 5,8 százalékkal drágultak, ám ezen belül a gyümölcsök 17,3 százalékkal többe kerültek, míg a burgonya 14,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly február óta. A sertéshús ára 7,3, a baromfihúsé 0,6 százalékkal csökkent.

infláció

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9, ezen belül a szeszes italok 3,0 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkek inflációja a januári 3,1 százalékról 3,8 százalékra ugrott, ezen belül az új személygépkocsikért 12,1 százalékkal kellett többet fizetni, de a kerékpárok ára is 9,0 százalékkal emelkedett.

A járműüzemanyagok ára februárban 3,8 százalékkal megugrott, és tavaly február óta először lett magasabb éves összevetésben, mégpedig 4,6 százalékkal.

A fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékos februári emelkedésében fontos szerep jutott az élelmiszerek 1,0 százalékos drágulásának, ezen belül az étolaj 6,8, az idényáras élelmiszerek 3,5, a margarin 2,3, a tej 2,2 százalékkal többe, a sertéshús 1,5 százalékkal kevesebbe, mint januárban. A szolgáltatásokért 0,5, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kellett többet fizetni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.