4,5 százalékkal nőtt tavaly a fogyasztás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kiskereskedelmi forgalom 4,5 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évi 5,8 százalék után, a naptárhatástól megtisztított adat 4,6 százalékos növekedést mutat – jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8, naptárhatástól megtisztítva 3,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. 

Decemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 3,0, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2016-ban az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 1000 milliárd forint volt.

Tavaly decemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalmának volumene 3,3 százalékkal nőtt. A második becslés adata +0,1 százalékponttal tér el az első becslésben közölt adattól.

 

Az élelmiszer-kiskereskedelem 80 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,2 százalékkal nőtt, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké – elsősorban a dohányforgalom visszaesése következtében – 0,9 százalékkal csökkent 2015 decemberéhez viszonyítva.

A KSH közlése szerint tavaly decemberben nőttek az eladások 6,4 százalékkal a használtcikk-, 2,7 százalékkal a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer-, 2,3 százalékkal a textil-, ruházati és lábbeli-, 1,4 százalékkal az iparcikk jellegű vegyes-, valamint 0,7 százalékkal a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk-üzletekben. Ezzel szemben a forgalom volumene 0,4 százalékkal csökkent a bútor-, műszakicikk-üzletekben.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 3,7 százalékos részesedésű csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 25 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 9,9 százalékkal nőttek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.