5-6 százalékkal bővülhet idén az építőipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz.

Idén is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények adják majd az építőipar teljesítményét – közölte az ÉVOSZ. – Eközben a mélyépítés (út, vasút és infrastruktúra építés) területén nem számítanak bővülésre.

Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy Magyarországon országgyűlési választások lesznek tavasszal, ez az időszak pedig egy beruházási ciklus végét is jelenti. Ezért kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti.

Kapacitás szabadulhat fel

Ugyanakkor jelezték, hogy ez a magánszektornak jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás, és 2022 végére a kereslet-kínálat csaknem egyensúlyi helyzetbe kerülhet.

Az ÉVOSZ adatai szerint nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan van kivitelezés alatt, ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva. A lakásépítés területén kiemelten fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programja, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. Mindezek mellett pedig idén körülbelül 250 ezer lakást újíthatnak fel.

évosz

Az ágazat számára 2022-ben problémát jelent, hogy a járványhelyzet továbbra is lassítja és drágítja a kivitelezéseket, a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése szintén mérsékli az ágazat teljesítőképességét.

Szakmunkás- és mérnökhiány a legnagyobb akadály

Az építőanyagoknál 10 és 15 százalék közötti áremelkedés bontakozhat ki az első negyedév végére 2021 végéhez képest, ez duplája az elmúlt évek elején tapasztalt 5-9 százalék közötti árváltozásnak. Az első félévben még érezhető lesz az ellátási láncok akadozása, mivel nemcsak Európából, hanem a Távol-Keletről is jelentős mennyiségben érkeznek az országba import alapanyagok és építési termékek.

A szövetség arra is rámutat, hogy az építőipar számára az elmúlt öt évben a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt, a foglalkoztatási nehézségek pedig az idén is kihívás elé állítják az ágazatot. Kiemelték, hogy a 2013. évi foglalkoztatási mélyponthoz képest jelenleg mintegy 125 ezerrel több embert foglalkoztat az ágazat, mintegy 375 000 ezer dolgozónak biztosít állást. A létszámbővülés azonban főként a segédmunkások és betanított munkások körének bővülését jelentette.

Mindezek miatt az ágazati munkaerőpiacot továbbra is jellemezni fogja a munkaerő keletről nyugati irányba áramlása. Az ÉVOSZ szerint ezért nagy figyelmet kell fordítani az idén is az unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező szakmunkások és mérnökök magyarországi foglalkoztatására.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.