5G alapú kísérleti projekten dolgozik együtt a Vodafone és a Bosch


5G-re épülő autóipari megoldások tesztelésére állított fel projektcsapatot a Vodafone Magyarország és a magyarországi Robert Bosch Kft., hogy a többek között autóipari technológiák és szolgáltatások vezető beszállítójaként működő vállalat a járműfejlesztés, valamint a vezetéstámogató rendszerek terén is hasznosítsa az 5G hozzáadott értékét. Az októberben induló, 8 hónapon át tartó kísérleti projekthez a Vodafone biztosítja az 5G priváthálózatot a Bosch Gyömrői úti telephelyén, a begyűjtött telemetrikai adatok pedig a jövőben megreformálhatják az autóipari validációs teszteket.

A nemzetközi Bosch csoport egyik legjelentősebb európai autóipari fejlesztési központjában, a tavaly átadott, kilencvenezer négyzetméteres Bosch Budapest Innovációs Kampuszon 2023 októberében indul az a nyolchónapos kísérleti projekt, melynek során a Bosch és Vodafone mérnökei megvizsgálják, hogyan tudná támogatni az 5G hálózat a jármű-, valamint a vezetéstámogató rendszerek fejlesztését. A tízezer négyzetméternyi műszeres járműverifikációs felületen ellenőrzött körülmények között, a legkülönbözőbb útfelületeken, többféle szimulációs helyzetben végzik el a vizsgálatokat. A projekten dolgozó mérnökök részben és teljesen önvezető járművekkel kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd, valamint telemetrikai adatokat gyűjtenek. A projekthez a Vodafone Magyarország biztosítja az 5G priváthálózatot, valamint a hálózat felépítésén és üzemeltetésén túl mérnöki konzultációt is biztosít a kísérleti megoldások integrálásához és finomhangolásához.

„A Vodafone-nál mindig azokat az úttörő kezdeményezéseket keressük, amelyek a legmodernebb technológiai megoldásokat a mindennapi gyakorlatban kamatoztatják. 5G priváthálózatunk már élesben bizonyított a logisztika és a gyártás területén, illetve több tesztprojektben vettünk részt az autóipar területén is, így nagyon izgatottak vagyunk, hogy a most bejelentett együttműködés keretében az autóipar egy újabb szegmensében kamatoztathatjuk az újgenerációs internet kínálta lehetőségeket. Úgy gondolom, hogy hazánk egyik legjelentősebb technológiai beszállítójával, a magyarországi Bosch csoporttal igazán egyedülálló kísérleti megoldásokat hívhatunk életre, melyek a jövőben valóban megreformálhatják a teljes iparágat – mondta el Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezérigazgató-helyettese.

2019-ben, a hazai szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország indította el az ország első, mindenki számára elérhető kereskedelmi 5G hálózatát – az újgenerációs hálózat képességét ekkor egy távvezérlésű autó segítségével demonstrálták. Ezt követően, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt újabb 5G alapú autóipari projektet mutatott be a Vodafone és a Budapesti Műszaki Egyetem: az együttműködés során egy olyan technológiai megoldást fejlesztettek, melynek segítségével lehetőség nyílt 5G privát hálózaton keresztül valósidőben versenyautót vezetni.

Az 5G hálózat a megnövekedett kapacitásnak, korábban nem látott gyorsaságnak és az alacsony válaszidőnek köszönhetően új távlatokat nyithat az autóipar területén. Az újgenerációs hálózat alkalmas az autók folyamatos diagnosztikai adatainak gyűjtésére és továbbítására, az autók közötti információcserére, továbbá a stabil és alacsony válasz idejű vezetéknélküli adatkapcsolatok megteremtésére, ezzel támogatva az autonóm vezetést, vagy akár az okos városok úthálózatainak áteresztőképességének növelését. Az 5G továbbá stabil és megbízható csatornát tud biztosítani különböző mozgásban lévő végpontok között, ezáltal lehetőséget biztosítva a távvezérlésű technológiák működtetésére.

Forrás: Vodafone sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).