A Duna House Group árbevétele csökkent, a 4iG cégcsoporté nőtt csökkenő eredményesség mellett


A Duna House Group harmadik negyedévi árbevétele 7,1 milliárd forint volt, 15 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a menedzsment a legtöbb piacán javulásra számít jövőre. Ismét erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport, a cég az első háromnegyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után. A bevételnövekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első fél évéig lezárt akvizíciókkal megszerzett vállalatok jelentős eredménynövekedése volt – közölte a cég pénteken.

A Duna House Group negyedéves árbevétele 15 százalékkal csökkent

A pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján publikált jelentés szerint a csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 710 millió forintot tett ki a harmadik negyedévében, éves összehasonlításban 24 százalékkal csökkent.

A csoport konszolidált negyedéves tisztított core EBITDA-ja a második negyedévi fordulat után 755 millió forintos szinten, az első negyedévi mélypont szintjének kétszeresén stabilizálódott.

A negyedéves adózott eredmény 256 millió forintot tett ki, a korrigált adózott eredmény 561 millió forint volt, 70 millió forinttal meghaladta az egy évvel korábbit.

Olaszország 305 millió forint, a magyarországi tevékenységek 273 millió forint negyedéves EBITDA-t generáltak, míg Lengyelország 133 millió forintot. A menedzsment úgy látja, hogy a magyar és lengyel piaci fordulatot követően fokozatosan javulnak a trendek az elmúlt hónapokban, míg Olaszországban a folytatódó hitelpiaci csökkenés mellett a szokásosan erőteljes nyári szezonalitás hatott negatívan az eredményre.

A harmadik negyedév alatt az euró árfolyama 371,13 forintról 391,25 forintra erősödött, így a csoport 96 millió forint nettó
árfolyamveszteséget könyvelt el devizatételeken. A negyedéves kamatbevétel 140 millió forint volt.

Az alaptevékenység mellett a Forest Hill átadások üteme a menedzsment várakozásainak megfelelően lelassult 2023. március
óta. A projekt 315 millió forint árbevételt és 44 millió forint fedezetet generált 2023. harmadik negyedévében.

A csoport profiltisztítás jegyében folytatja befektetési ingatlan portfóliójának értékesítését, a negyedév során két ingatlan értékesítéséből 480 millió forint cash flow-t ért el.

A Duna House Holding Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 586 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyam 760, a legalacsonyabb 395 forint volt.

Újabb rekordra nőtt a 4iG árbevétele az első háromnegyedévben, adózott eredménye azonban negatív maradt

A csoport nettó árbevétele a harmadik negyedévben 155 milliárd forint volt, több mint duplája az egy évvel korábbinak. A pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) 52 milliárd forintot tett ki, 163 százalékkal nőtt egy év alatt.

Az első háromnegyedévben elért 421,3 milliárd forintos nettó árbevétel 114 százalékkal nőtt, az időszaki konszolidált EBITDA 147,5 milliárd forintot tett ki, csaknem 180 százalékkal bővült, míg a működési cash-flow 101,5 milliárd forint volt. A cégcsoport vételár-allokációs hatásoktól megtisztított korrigált adózott eredménye 10,7 milliárd forint volt, amely 17,1 milliárd forinttal magasabb, mint az IFRS alapján kimutatott negatív adózott eredmény (-6,4 milliárd forint).

A vételár allokáción kívül a csoport beszámolójában kimutatott tárgyidőszaki negatív adózott eredményt a kedvezőtlenül alakuló devizaárfolyamok, a felvásárlásokkal kapcsolatos értékcsökkenési leírás- és kamatráfordítások, illetve az extraprofit-adó okozták.

Azt írták, a 4iG-csoport jövőbeli növekedését a további üzleti és működési szinergiák kiaknázása, valamint versenyképesség növelése érdekében indított átfogó transzformációs program megvalósítása is biztosítja. Ennek során élesen különválasztják az egyes üzletágakat, így a csoport távközlési vállalatait üzleti-kereskedelmi, valamint infrastruktúra vállalatokká alakítják, majd a szétválasztott funkcióknak megfelelően integrálják működésüket. A strukturális szeparáció eredményeként a 4iG az elsők között lehet Európában, amely megvalósítja vezetékes távközlési infrastruktúrájának leválasztását, amely a csoport magyarországi és nyugat-balkáni leányvállalatait is érinti. A 4iG igazgatósága a vállalatok strukturális szeparációjától 400 milliárd forintot meghaladó további cégérték-növekedést vár. A program kiemelt célja a távközlési infrastruktúra monetizálása – írták.

A 4iG csoport a harmadik negyedévben is jelentős hangsúlyt fektetett a hazai- és nemzetközi piacokon kialakított partnerségei megerősítésére. A magyar állammal kötött stratégiai megállapodás, illetve az ennek köszönhetően megvalósuló 150 milliárd forintos vezetékes és mobilhálózat fejlesztési program, továbbá a Telecom Egypttel megkezdett, nagykapacitású, tenger alatti optikai kábelrendszer kiépítésére vonatkozó együttműködés, hosszú távon biztosíthatják a vállalatcsoport stratégiai pozícióit, valamint bevételeinek növelését – áll a közleményben.

A budapesti székhelyű, magyar többségi tulajdonú 4iG Nyrt. Magyarország és a nyugat-balkáni régió vezető távközlési és IT-csoportja, több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat.

A 4iG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a részvény csütörtökön 794 forinton zárt, árfolyama az elmúlt egy évben 611 forint minimumot és 880 forint maximumot ért el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 1.

Élénkül az ingatlanpiac

Februárban bővült a kínálat az eladó lakóingatlanok piacán havi és éves összevetésben, miközben a kereslet is jelentősen nőtt – közölte saját adatai alapján az ingatlan.com.

2024. március 1.

Derűlátóbbak a cégvezetők

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 52,2 pontra javult a januári 50,1 pontos értékről; februárban a válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt bővülésről számoltak be – közölte pénteken a Magyar logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

2024. március 1.

Az uniós energiapiac manipulációval szembeni védelmét erősítené az EP

Az Európai Parlament elfogadta a nagykereskedelmi energiapiacon folytatott piaci manipulációval szembeni fellépésről szóló REMIT-rendelet módosítását, egyebek mellett hatékonyabb védelmet biztosítva az európai háztartások és vállalkozások számára energiaszámláik védelmében a rövid távú piaci áringadozásokkal szemben – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.