A fizetési felszólítás nem szakítja meg az elévülést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzkövetelés elévülésének megszakításához már nem elég az egyszerű fizetési felszólítás, pert kell indítani és azt végig kell vinni az adós ellen – közölte az új Ptk. egyik előírásával kapcsolatban a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.


A követelések – így a pénzkövetelések – elévülési ideje nem változott, 5 év maradt az új Ptk.-ben is. Viszont jelentősen módosult az elévülés megszakadásának a szabálya. Amíg a régi Ptk. szerint elegendő volt az, ha a jogosult felszólította az adóst, ezentúl az elévülési idő megszakításához a kötelezettel szembeni bírósági eljárásra lesz szükség. A gyakorlatban ez peres vagy – az azzal egyenértékű – fizetési meghagyásos eljárás megindítását jelenti.

További követelmény az új kódex alapján, hogy az így megindult eljárásnak érdemben és jogerősen le kell zárulnia. Amennyiben a peres eljárás bármely okból megszűnik – például a felperes eláll a keresetétől -, akkor azt úgy kell tekinteni, mintha nem is került volna sor a perre.

Az új szabályokat csak az új Ptk. március közepi hatálybalépést követően keletkezett követelésekre kell alkalmazni. Így a korábban megkötött szerződésekből fakadó követelések elévülése – az 5 éves határidőn belül – továbbra is megszakítható egy írásos felszólítással.

(Forrás: MTI)

Új Ptk – társasági- és cégjogi változások

Az új Ptk. alapjaiban változtatta meg a társasági jog és a cégjog szabályait. A 2014. május 20-i szakmai előadáson és konzultáción szó lesz a gazdasági társaságok szervezetének és működésének változásairól, valamint arról is, hogyan érinti az új törvény a 2014. március 15. előtt alapított cégek működését. Előadóink kitérnek a Ptk.-ból kimaradó szabályok miatti új szabályozás kérdéskörére is.

Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, dr. Kenesei Juditnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kollégium-vezető helyettesének és dr. Noctha Tibornak, a PTE egyetemi docensének. Jöjjön el 2014. május 20-án szakmai konferenciánkra!

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.