A gazdaság gerincét jelentő feldolgozóiparban tovább nőtt a beruházások volumene


A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2023 második negyedévében az előző évhez képest a beruházások volumene 13,5 százalékkal mérséklődött, miközben folyó áron továbbfolytatódott a beruházások növekedése. Az adatok szerint 2023 második negyedévében további 31 milliárd forinttal nőtt a beruházások szintje folyó áron, míg 2023 első félévében összességében 436 milliárd forinttal, 6434 milliárd forintra emelkedett a beruházások értéke – így kommentálta a legfrissebb adatokat csütörtöki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Az egyes nemzetgazdasági ágakat tekintve kiemelhető, hogy a gazdaság gerincét jelentő feldolgozóipar nem csak folyó áron volt képes növelni a beruházások szintjét a háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére, hanem volumenét tekintve is 7,7 százalékos növekedést tudott elérni – írták.

Közleményében a GFM úgy értékeli, hogy a beruházások volumenében látható csökkenést elsősorban az elhibázott szankciók miatt létrejött infláció, valamint az így kialakult kedvezőtlen kamatkörnyezet okozta, továbbá a bázishatáson keresztül meghatározó a tavalyi időszak erős teljesítménye is. Az árnövekedésen túlmutatóan a beruházásokat az is visszavetette, hogy a brüsszeli bürokrácia két ország esetében kizárólag politikai okokból tartja vissza a forrásokat, így sem Magyarország, sem pedig Lengyelország nem jut hozzá a neki járó pénzügyi eszközökhöz.

A GFM megerősítette: a kormány célja, hogy 2023-ban az év egészét tekintve elkerülje a recessziót, 2024-ben pedig újra dinamikus, 4 százalékos növekedési pályára állítsa a gazdaságot, miközben megvédi a nyugdíjasokat, a családokat és a munkahelyeket.

A beruházás- és exportvezérelt gazdaság további megerősítése érdekében a kormány legutóbb arról hozott döntést, hogy a mezőgazdasági beruházások elősegítését szem előtt tartva az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül többlettámogatott hitelekkel segíti a gazdálkodókat. Az intézkedésnek köszönhetően az agrár mikro-, kis- és középvállalkozások számára a források a jelenlegi szankciós kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, 5 százalékos kamat mellett lesznek elérhetők.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.