A járvány hatásai a kkv-kra: leépítések, csökkenő beruházások Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alig három héttel a koronavírus hivatalos magyarországi megjelenése után a magyar kkv-k egyre borúsabban vélekednek vállalkozásuk idei kilátásairól – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből. Csökkenő árbevétel és profitvárakozások, már megvalósult és további tervezett elbocsátások, valamint visszafogott beruházási hajlandóság jelzi a járvány eddigi hatását.

„A K&H kkv bizalmi index kutatás első negyedéves felmérésének jelentősebb része még a járvány magyarországi eszkalációja előtt, míg kisebb része már a veszélyhelyzet kihirdetése után készült. Annak érdekében, hogy a kkv vezetők véleménye nyomon követhető legyen, március 23-24-én egy extra gyorsfelméréssel szondáztuk a kialakult helyzet további hatását. Az eredmények alapján elmondható, hogy a két felmérés között eltelt 10 nap alatt jelentősen, negatív irányba változott a vállalkozások véleménye több, a cégek gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezőben” – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

Tovább csökkenő pénzügyi várakozások

A pénzügyi várakozásokat tekintve tovább romlott a kkv vezetők véleménye. Míg március 11-e előtt még 57 százalékuk várt növekvő árbevételt, addig március 24-re ez az arány 11 százalékra zuhant, miközben az árbevétel csökkenést várók aránya 11-ről 30 százalékra nőtt. Jelenleg legnagyobb arányban az árbevétel szinten maradását remélők vannak, így a növekvő árbevételt várókkal együtt a kkv-k kétharmada (70%) még mindig bízik benne, hogy legalább a tavalyi árbevételét képes lesz produkálni az előttünk álló egy évben.

A romló hangulat a profitvárakozásoknál is megfigyelhető. Míg március 11-ig tízből nyolc kkv legalább a tavalyival megegyező profitot várt, addig a legfrissebb felmérés alapján most már csak minden harmadik cég volt ennyire optimista, miközben 67 százalék már csökkenő profitra számít.

Létszámleépítés és csökkenő beruházási kedv

A csökkenő profitvárakozások következtében a kkv-k költségoldalon próbálnak javítani a vállalkozás pénzügyein. Ezt mutatja, hogy a vállalkozások 10 százaléka bocsátott már el alkalmazottat a járvány hatására megváltozó piaci viszonyok miatt. Emellett jelenleg 16 százalék tervez az év folyamán további létszámcsökkentéssel, ami a március 11-e előtti 4%-kal összevetve szintén jelentős változás.

A legdrámaibb különbség egyértelműen a beruházások visszafogása terén mutatkozik. Míg 3 hete csak a kkv-k negyede nem tervezett semmilyen beruházást az idei évre, addig ez az arány rövid idő leforgása alatt több mint duplájára, 59 százalékra ugrott fel. A visszafogás nincs tekintettel a beruházás jellegére sem, hasonló arányban csökkent a termelő, az informatikai és a gépjármű beruházásokat tervező cégek aránya is.

Segítségre számítanak

A vállalkozások vezetői a problémák megoldását növekvő állami segítségnyújtással képzelik el: 39 százalékuk vár csökkenő közterheket az elkövetkező 1 évben, ami közel kétszerese az előző negyedévi arányhoz képest. Ha nem is ilyen mértékben, de szintén nőtt a csökkenő vállalati hitelkamat környezetet prognosztizálók aránya 5 százalékról 16 százalékra. Mindezek mögött feltehetően a nemrég bejelentett gazdasági mentőcsomag állhat.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.