A krízishelyzet sem akasztotta meg a cégfelvásárlásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A krízishelyzet sem akasztotta meg a cégfelvásárlásokat, a nemzetközi tranzakciós piacnak leginkább a magántőke-beruházások adnak lendületet – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő tanulmányából.

A nemzetközi tanácsadó cég összefoglalója szerint idén az első hat hónapban 2274 ügyletet zártak le összesen 2200 milliárd dollár értékben a vállalati M&A-piacon. A tranzakciók száma 27 százalékkal, értéke 18 százalékkal csökkent 2021 azonos időszakához képest, de a koronavírus-járványt megelőző öt év, a 2015 és 2019 közötti hasonló időszakhoz viszonyítva számottevően, 35, illetve 13 százalékkal emelkedett az aktivitás.

A tranzakciós listát a hagyományosan aktív Amerikai Egyesült Államok vezeti 900 milliárd dolláros befektetésekkel, a második Kína 175 milliárd dollárral, majd India következik, a dél-ázsiai országban a tranzakciók együttes értéke 215 százalékos növekedéssel elérte a 128 milliárd dollárt.

Az EY elemzése rámutat, hogy a Kínából az Egyesült Államokba irányuló befektetések a 2016 első fél évében elért, csúcsnak számító 27 milliárd dollárról mára 1,9 milliárd dollárra zuhantak. Az Európába irányuló észak-amerikai beruházások ugyanebben az időszakban 60 milliárd dollárról a két és félszeresére, 149 milliárd dollárra emelkedtek.

A technológia szektorban 627 milliárd dollár értékben cseréltek gazdát a vállalatok, ami a globális M&A-tevékenység közel egyharmadát, 31 százalékát tette ki. Az élettudományi ágazat továbbra is alulteljesít, 111 milliárd dollár volt a tranzakciók értéke, és az általában népszerű piacnak számító fogyasztói szektorban is 27 százalékkal csökkent az aktivitás 2021 első félévéhez képest, 91 milliárd dollárra.

Bár a tőkepiaci feltételek 2022 első felében jelentősen szigorodtak, a magán-befektetési társaságok még mindig nagy mennyiségű készpénzzel rendelkeznek, amelyet az év második felében kellene felhasználniuk – jelezte a közleményben Paulovits Márton, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).