A magasabb kamatok irányába halad tovább a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank újabb 20 bázisponttal magasabban, 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön.

A múlt héten ugyancsak 20 bázisponttal, a megelőző két héten pedig 30 és 20, azt megelőzően kétszer 40 bázisponttal emelte az irányadó kamatát a jegybank a csütörtöki tendereken.

Novemberi kamatdöntő ülésén jelentette be a monetáris tanács, hogy ismét elválasztja az egyhetes betét kamatát az alapkamattól.

A legutóbbi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács 30 bázisponttal 2,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és 80 bázisponttal 2,40 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,40 százalékra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 17.

A kamatemelés lehetőségét vetette fel az MNB alelnöke

A tartósan magas infláció kockázata március óta egyértelműen megnőtt, és a júniusi inflációs jelentés különösen fontossá válik majd – mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.