Hatékonybab és boldogabb kollégák – folytatódik a négy napos munkahét tesztelése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Telekomnál a dolgozók elégedettsége, egyéni hatékonyságuk növekedése miatt úgy döntöttek, folytatják a négy napos munkahét tesztelését – mondta Friedl Zsuzsanna a Magyar Telekom Chief People Officere szerdán Budapesten.

A szakember a távközlési vállalat Lehet 4? című konferenciáján emlékeztett, hogy a Magyar Telekomnál idén július és október között zajlott az első pilot projekt, amelyben 150, a társaságon belül négy különböző területen dolgozó ember négy napos munkarendben dolgozott. Folyamatosan mérték a tesztidőszakban résztvevő kollégák teljesítményét és megállapították, hogy miközben a 4 nap 8 órás foglalkoztatás mellett 20 százalékkal kevesebb időt töltöttek munkával, átlagosan 10 százalékkal javult az egyéni hatékonyságuk.

A mérések arra is rámutattak, hogy a pilot projektben 4 napos munkarendben dolgozóknál a munkavállalói elégedettség elérte a 94 százalékot, miközben ugyanez az arány a teljes vállalaton belül 78 százalék. A 4 napos munkarendben dolgozók 92 százaléka azt is jelezte, hogy náluk megvalósult a munka-magánélet egyensúlya. Ezért úgy döntöttek, hogy a résztvevők létszámának megduplázása mellett, új területek bevonásával 2023. február 1-től hat hónapos időtartamra elindítják a négy napos munkarend második tesztidőszakát. Ebben már heti 36 órában dolgoznak majd a kollégák és azt is szeretnék megtudni, hogy egy tisztán IT fejlesztőkből álló csapat „mit kezd egy ilyen munkarenddel” – mondta Friedl Zsuzsanna.

Kiemelte, a négy napos munkarend bevezetésének első pilot projektjében is a korábbiakhoz képest változatlan bért biztosítottak a kollégáknak és ez kiemelt cél a jövőben is. Úgy vélte, a két tesztidőszak együtt már elég sok információt fog adni, nem csak a Magyar Telekom, hanem a magyar munkaerőpiac többi szereplője számára is a 4 napos munkahét teszteléséhez.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Magyar Telekom a PwC Magyarországgal közös országos reprezentatív kutatást is indított, hogy feltárja a munkaerőpiac szereplőinek véleményét a 4 napos munkahétről. A 12 ezer ember részvételével zajlott kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 84 százaléka szívesebben dolgozna heti négy napot a jelenlegi 5 napos munkahéttel szemben. Ezen belül a 4 nap, 8 óra, változatlan bér és a 4 nap, 9 óra, változatlan bér modell bizonyult a legszimpatikusabbnak.

A kutatás rámutatott, a munkavállalók preferenciáit eltérő élethelyzetek alakítják: a fiatalabbak (a 30 év alattiak 41 százaléka) akár a 4 nap 10 órás foglalkoztatást is valamilyen mértékben elfogadhatónak tartja. Ezt a lehetőséget azonban a nyugdíjhoz közel állók többsége inkább elutasítja.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.