A Mol dobogós helyre lépett a régiós vállalati toplistán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy helyet javítva a magyar Mol a harmadik helyre lépett előre a listavezető lengyel PKN Orlen és a második cseh Skoda mögé a régiós vállalati toplistán – derül ki a Coface hitelbiztosító csütörtökön ismertetett CEE Top 500 kiadványából.

A régiós nagyvállalatok listáját továbbra is a lengyel PKN Orlen vezeti, amely 52 százalékkal 28,572 milliárd euróra növelte forgalmát 2021-ben. A cseh Skoda Auto a második helyen stagnál, 17 milliárd eurós összeggel. Az árbevételét 48 százalékkal növelő magyar Mol lett a harmadik, 16,142 milliárd euróval. A magyar olajvállalat egy helyet javított a 2020-as listához képest, akkor ugyanis a negyedik helyen végzett. Az első tízben még egy magyar vállalat, az MVM kapott helyet 7,722 milliárd eurós forgalmával, ami 55 százalékos emelkedésnek felel meg.

A régió legnagyobb vállalatai elsősorban az olaj- és gáziparban, az autóiparban és szállítmányozásban, valamint a kereskedelemben érdekeltek, ezen cégek adták a listán szereplő vállalatok árbevételének 53 százalékát. 2021-ben minden ágazatban növekedett a forgalom, ami az erősödő kereslet mellett a bázishatásnak, azaz az előző évi gyengébb teljesítménynek köszönhető.

A Coface-elemzés arra is rámutat, hogy a világjárvány kezdeti szakasza és a kapcsolódó zárlatok nagyban megviselték a vállalatok pénzügyi helyzetét. A legszembetűnőbb példa a textil- és ruházati ágazat, amely a 2020-as pandémiás évben a kereslet visszaesését, valamint a fogyasztói preferenciák megváltozását szenvedte el. 2021-ben ebben az ágazatban volt a legnagyobb a forgalomnövekedés, mely meghaladta a 60 százalékot.

Ezzel szemben a legvisszafogottabb – 9,5 és 9,6 százalékos – növekedést az építőipar és az autóipar könyvelhette el, ám ez a bővülés is stabilnak mondható. Az ágazatok többsége képes volt magasabb nettó nyereséget termelni, a legnagyobb nyertes a fémipar volt, 437 százalékos emelkedéssel. Ugyanakkor a textil-ruházati és az agrár-élelmiszeripari ágazatok negatív dinamikával zártak ezen a területen.

Változhat a kép

„A globális kereskedelem élénkülésének eredményeként a közép- és kelet-európai export hozzájárult a regionális feldolgozóipari ágazatok gyorsulásához, amelyek viszont magasabb feldolgozási költségeket tapasztaltak. Ezek a költségek meredeken emelkedtek a világjárvány okozta pangásból való kilábalás kezdete óta, és még napjainkban is nagymértékben befolyásolják a vállalkozások eredményességét – különösen most, hogy az ukrajnai háború kitörése óta az energia- és a nyersanyagköltségek az egekbe szöktek” – közölte Grzegorz Sielewicz. A szakember szerint mivel Oroszország szállította Európának az energiahordozókat, ezek árai 2022-ben jelentősen megugrottak, ami energiaválságot indított el. Ugyanakkor az agrár-élelmiszeripari alapanyagok ellátásának zavarai az élelmiszerárak növekvő inflációjához vezettek, mivel mind Oroszország, mind Ukrajna jelentős részt képvisel a globális agrárexportban.”

Jarosław Jaworski a jövőről szólva elmondta: „Az ukrajnai háború súlyosan érintette a régiót, és további kihívások merültek fel az ezzel kapcsolatos gazdasági következmények miatt. A háború várhatóan a kelet-közép-európai gazdaságokra gyakorolja a legjelentősebb hatást. Az okok a két országhoz való földrajzi közelségük, az exportfüggőségük, az Oroszországból származó energiaimporttól való függésük, az Ukrajnából érkező menekültáradat és a háború miatt felmerült logisztikai problémákban keresendők.”

A régió gazdaságai, nagyvállalatai e tényezők miatt sebezhetőek, ezért a 2022-es év ötszázas listája más képet mutathat, mint a kedvező eredményeket tükröző 2021-es rangsor.

A teljes elemzés itt található.

Forrás: Coface Group közleménye


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.