Csütörtöktől már életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csütörtöktől már életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerda este.

Az új árstopok már csütörtöktől életbe lépnek – az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. Ezzel az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül: tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8 százalékos tej és kristálycukor. Az árstopok az év végéig lesznek érvényben, esetleges meghosszabbításukról a kormány decemberben dönthet – tették hozzá.

Közölték azt is, hogy az árstopok a leginkább áremelkedéstől sújtott élelmiszerek fogyasztói árát szabályozzák. A tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál. Az árstop a tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat, és várhatóan 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt – ismertette a KTK közleménye.

Kitértek arra is, hogy az árstopokat a kereskedők kötelesek érvényesíteni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban és a csomagküldő kereskedelemben is. A kistermelői piaci értékesítés nem tartozik a hatósági ár alkalmazásának hatálya alá. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi az árstopok és az azzal kapcsolatos kötelező tájékoztatás betartását – fűzték hozzá. A KTK tudatta azt is, hogy a kistelepülési boltok árstoppal összefüggő támogatásáról hétfőn várható kormánybejelentés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.