A Takarékbank jövőre 7,2 százalékos GDP-felpattanást vár Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén a korábban várt 3,2 százaléknál nagyobb, 4,7 százalékos GDP-csökkenéssel, viszont 2021-ben már érdemi, 7,2 százalékos felpattanással számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői – ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője sajtótájékoztatón kedden.

Számos kérdőjel, sok bizonytalanság merülhet fel a járvány második hullámával kapcsolatban. A magyar gazdaságot idén a második negyedévben érte a sokk döntő része. Jövőre már jelentős felpattanás jöhet, amihez hozzájárulhat a tömegessé váló átoltottság. Várakozásuk szerint gyakorlatilag minden ágazat emelni tudja a bruttó hazai terméket (GDP), a 2020 tavaszihoz hasonló korlátozásokra nem számítanak a gazdaságban. Jövő év második fele mutathat impozánsabb GDP-növekedést, akkor a járvány előtti szintet is elérheti a magyar gazdaság.

A turizmus 2021 második felétől állhat helyre

Az infláció a jövő év elejéig mérséklődhet, idén átlagosan 3,5 százalék, jövőre 3,7 százalék lehet az elemző szerint a 2019-es 3,4 százalékot követően. Az MNB által kiemelten figyelt adószűrt maginfláció 3,5 százalékra süllyedt, így a Takarékbank elemzői a közeljövőben nem várják az egyhetes betét kamatának további emelését.

A leggyorsabban a kiskereskedelem és más személyes szolgáltatások álltak helyre, az autógyártók pedig július végére érték el a járvány előtti termelési szintet. Az ipari termelés a járvány előtti szintet jövő év második felében érheti el. A kiskereskedelem jelenleg stagnál, az is „nagy szó”, hogy nem zsugorodik, gyorsan magára talált.

A turizmus hozzájárulása a GDP-hez 2021 második felétől lesz mérhető, mivel a tömeges átoltottsághoz nagyjából fél év szükséges. A vendéglátás részben magához tért a tavaszi leállás után, a forgalom visszaesése 10 százalék körüli szinten stabilizálódott. A turizmus visszatéréséig alig várható további javulás.

Megugorhat az államadóság

A második negyedévi mélyponton a 2016 első negyedévire esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye, miközben az olasz például több mint 30 évet zuhant vissza, és Ausztria is 8-10 évet veszített a lendületéből. A kelet-európai országok átlagosan 4-5 évet estek vissza a járvány miatt.

Suppan Gergely kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon a foglalkoztatás érdemben javult az április-májusi mélypontokat követően, így augusztusban már 4,514 millióan dolgoztak. Idén átlagosan 4,2 százalékra nőhet a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,4 százalékról, jövőre pedig 3,9 százalékra csökkenhet.

Az első hét hónapban 10 százalékkal nőttek a bérek, amiben az egészségügyi dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos juttatása is szerepet játszik, így a reálbérek 6,3 százalékkal emelkedtek. Idén 10 százalékhoz közeli bérdinamikára számítanak a Takarékbanknál, ami jövőre is meghaladhatja a 8 százalékot. Ez a várt 3,5, illetve 3,7 százalékos infláció mellett idén 6 százalékos, jövőre pedig 4,3 százalék közeli reálbér-növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2020 végéig már csaknem 62 százalékkal nőnek a reálkeresetek.

Az átmenetileg megugró költségvetési hiány, valamint a nominális GDP várható stagnálása miatt az államadósság GDP arányos mértéke idén 74 százalékra emelkedhet, azonban a következő években ismét csökken, így 2021-ben 70,2 százalékra, 2022-ben 67 százalék alá süllyedhet az adósságráta.

A folyó fizetési mérleg hiánya idén elérheti a 2,2 milliárd eurót az áruk és szolgáltatások egyenlegének romlása miatt, amit csak kismértékben ellensúlyoz a külföldi tulajdonosok profitcsökkenés miatt mérséklődő jövedelem-hazautalása.

Suppan Gergely szerint a jegybank „nem engedné”, hogy 370 fölé emelkedjen a forint/euró árfolyam.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást a márciusi kampányban

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. április 15.

Továbbra sincs jó hangulat a kkv-szektorban  

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban van. A visszaesés fő oka a munkaerőhelyzet és a gazdasági kilátások negatív megítélése.