A válság szűkíti a vállalkozások forrásait


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Általános tapasztalat, hogy a válság a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségeit jelentősen szűkítette. Az államilag támogatott konstrukciók is érintettek.

A beérkező pályázati kezességigények száma közel 30 százalékkal megemelkedett, ugyanakkor a kockázatok növekedésével együtt jelentősen megnőtt az elutasított igénylések száma is – számolt be a START Tőkegarancia Zrt. Az okok nagy része természetesen a válságra vezethető vissza.

Sokan közülük likviditási problémákkal szembesültek, így felértékelődött a fedezet lekötése nélküli finanszírozási lehetőségek jelentősége, és a korábban az EU-s támogatásokkal kapcsolatban lekötött biztosítékok felszabadításának lehetősége, fedezet nélkül igénybe vehető garanciatermékekkel történő helyettesítése.

„”Az utóbbi a START tevékenységének igazi terepe, és valljuk, hogy érdemes például a pályázathoz lekötött ingatlant a társaság kezességvállalására cserélni. Ezt követően ugyanis az immár tehermentes ingatlan felhasználható hitelbiztosítékként, amely lehetővé teszi az esetlegesen felmerülő likviditási problémák áthidalását”” – mondta Zoltán Csaba, a START Zrt. vezérigazgatója.

Az idei évben a START Zrt. a kockázatok jelentős növekedésével szembesült, amelynek következtében a tavalyi év 25 százalék körüli elutasítási arányával szemben az első félévben a döntések több mint 40 százaléka volt negatív. A sikertelen garanciaigénylések tipikusan az alábbi okok valamelyikére vezethetők vissza.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

EY: adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.