A várakozások felett nőtt a Richter nyeresége


A Richter Gedeon Nyrt. idén az első negyedévben 39,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 3,0 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél, felülmúlva az elemzői várakozásokat – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A társaság árbevétele 209,653 milliárd forint volt, 24,8 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 204,4 milliárd forintos árbevételt és 35,1 milliárd forintos adózott eredményt vártak.

A jelentésben idézik Orbán Gábor vezérigazgatót, aki kiemelte: mind a négy üzletág az időarányos célok fölött teljesített, és mind földrajzi, mind termékszinten kiegyensúlyozott növekedést mutatott. Az eredményeket javították az év első három hónapjában tapasztalt, éves összehasonlításban most még kedvező devizaárfolyammozgások is – tette hozzá. A jelentés szerint az árfolyamnyereség 21,6 milliárd forinttal növelte az árbevételt.

Az orosz-ukrán konfliktusról a jelentésben azt írták, hogy az értékesítési volumenek csökkenését ellensúlyozta a rubelben mért magasabb forgalom, amely elsősorban a 2022 első negyedév végén végrehajtott áremelések eredménye. A Richter továbbra is nyomon követi kitettségét és a fizetési fegyelmet Oroszországban. Helyi leányvállalatuk rubelben mért árbevételének mintegy fele természetes úton fedezi a rubelben felmerült helyi gyártási és marketingköltségeket. Az anyavállalat felé jellemzően amerikai dollárban számolnak el. A kifizetések mind az orosz, mind az ukrán piacról rendben teljesültek a beszámolási időszak során – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

Emlékérmét bocsátott ki az MNB Neumann János tiszteletére

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki kedden, tisztelegve a világhírű magyar matematikus előtt – tájékoztatott az MNB kedden

2023. június 6.

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből.