A vártnál kisebb profitot jelentett a Mol-csoport


A Mol-csoport 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) után -olvasható a péntek hajnalban közzétett negyedéves jelentésben.

Az eredmény elmaradt a Portfolio.hu elemzői által várt 776 millió dolláros szinttől.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a társaság integrált, válságálló üzleti modellje jól vizsgázott és a kihívásokkal teli időszakban a szabályozási környezet negatív hatásai ellenére is sikeres maradt.

„Upstream üzletágunk (kutatás-termelés) növelte a hazai kitermelési szintet, saját kőolajat hoztunk Azerbajdzsánból Európába, és folytattuk azokat beruházásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a tengertől elzárt finomítóink különböző forrásokból származó kőolajhoz jussanak. A Fogyasztói Szolgáltatások pedig megerősödve került ki a tavalyi válságból, és megkezdte lengyelországi tevékenységét” – értékelte a negyedéves eredményeket Hernádi.

Jelezte: az ukrajnai háború gazdasági hatásai „még jó ideig velünk maradnak és megváltoztatják az európai energiaszektor kilátásait.”

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

Emlékérmét bocsátott ki az MNB Neumann János tiszteletére

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki kedden, tisztelegve a világhírű magyar matematikus előtt – tájékoztatott az MNB kedden

2023. június 6.

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből.