A vártnál kissé jobb lett a Richter nyeresége


A Richter Gedeon Nyrt. az idén a harmadik negyedévben 54,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 33,4 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán. Az elemzők 49 százalékkal csökkenő eredményt vártak.

Az összes árbevétel a negyedévben 188,5 milliárd forint lett, 13,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Az első kilenc hónapban a konszolidált árbevétel 4 százalékkal emelkedett, 601,9 milliárd forintra, az adózott eredmény 37,3 százalékkal kisebb, 123,7 milliárd forint lett.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus alapján 191,3 milliárd forintos bevételt érhetett el a cég a harmadik negyedévben, ami 12 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, valamint 49,0 százalékkal alacsonyabb 41,9 milliárd forintos adózott eredményt vártak.

A jelentésben idézik Orbán Gábor vezérigazgatót, aki elmondta: a kedvező folyamatok a harmadik negyedévben is folytatódtak a termékek iránti élénk keresletnek, valamint a Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) felfutó értékesítésének köszönhetően. Az árfolyamváltozások jelentősen rontották az árbevételt, figyelembe véve a rubel éves szintű leértékelődését és a kitettség fedezésére szolgáló eszközök hiányát – tette hozzá. Az árfolyamváltozás 29,2 milliárd forinttal csökkentette a gyógyszergyártás árbevételét a jelentés szerint, valamint 27,5 milliárd forinttal a csoport árbevételét.

A gyógyszergyártási szegmens 15,7 százalékkal magasabb, 547,4 milliárd forint árbevétel ért el az első három  negyedévben, ezen belül Európában 9,1 százalékkal 333,1 milliárd forintra emelkedett a szegmens bevétele. A nőgyógyászati termékcsoport bevétele 191,9 milliárd forint volt az első kilenc hónapban, 15,5 százalékkal nőtt egy év alatt. Ezen belül az európai piac bevétele 13,6 százalékkal 140,5 milliárd forintra emelkedett, és csaknem minden jelentősebb piacon kétszámjegyű volt a növekedés.

Magyarországon a teljes gyógyszerpiac 10,5 százalékkal bővült, míg a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma gyorsabb ütemben, 16,2 százalékkal nőtt a rendelkezésre álló piacelemzési adatok alapján. A társaság a hazai piaci szereplők rangsorában 4,7 százalékos részesedéssel a 4. helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,5 százalékos piaci részesedéssel a 2. legnagyobb forgalmazó.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9450 forint, a legalacsonyabb 7170 forint volt, a papír ára kedden 75 forinttal, 0,85 százalékkal 8725 forintra csökkent.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.