A vasúti fuvarozók mentőövet kérnek Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület arra kéri a kormányt, hogy még az idén döntsön a vasúti árufuvarozás támogatásáról, ezen belül elsősorban a pályahasználati díjak csökkentéséről, amit október óta lehetővé tesz az Európai Bizottság és Tanács rendelete is – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A Hungrail szerint a hazai vállalkozásoknak azért lenne szükség könnyítésre, mert a vasúti fuvarozók pénzügyileg megszenvedték a válságot : az idén az általuk fizetett hálózat-hozzáférési díj 3,2 százalékkal, az áramdíj 3 százalékkal lett nagyobb, és további 15 százalékkal nőttek a költségeik a Covid-19 miatt megváltozott üzemviteli technológiák következtében – írja a Világgazdaság.

Németország és Hollandia 50 százalékkal csökkentette a pályahasználati díjakat, Franciaország 100 százalékról mondott le, sőt, ezt meghosszabbította 2021 első hat hónapjára, továbbá Ausztria és Luxemburg is teljesen lemond a vállalatok által fizetendő díjakról.

A szervezet előrejelzései szerint ráadásul idén Magyarországon 15 százalékos forgalomcsökkenés várható. Kulcsfontosságú lenne emellett, hogy a hazai piaci szereplők versenyképes díjakat kínálhassanak, és ne kerüljék meg Magyarországot egyes, lehetséges megbízóik.

A Hungrail úgy véli, hogy a pályahasználati díjak csökkentése továbbra is a legegyszerűbb és legmegfelelőbb eszköz lehetne az ágazat támogatására, de más formában is várnak támogatást. Ezért be is nyújtottak egy javaslatcsomagot, amely digitalizációs és egyéb beruházásokat is tartalmaz, amely a pályahasználati díj elengedésének mértékében azaz 6,1 milliárd forintos támogatási keretre fogalmaz meg javaslatokat.

(Világgazdaság)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 26.

Eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait – közölte a GVH

2023. május 26.

Digitális megfelelés – Compliance és kiberbiztonság az AI árnyékában

A Wolters Kluwer Hungary szervezésében 2023. május 10-én tartott webináriumon két fontos területet, a mesterséges intelligenciát és a kiberrezilienciát tekinttették át a megfelelés szemszögéből az előadók – dr. Firniksz Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutató Központjának kutatója, Kocsis-Tóth Szilvia a Vodafone Magyarország mesterséges intelligencia szakértője, valamint dr. Zala Mihály az Ernst&Young kiberbiztonsági szakértője.

2023. május 25.

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, nem véletlen, hogy a korábbi 468 milliárdról ebben az uniós ciklusban 750 milliárd forintra emelte az ágazat fejlesztésére fordítható forrásokat – mondta az Agárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabercelen.