AM: megújul a termelők védelme, komolyabb segítséget kapnak a gazdálkodók


Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken, a II. Baranyai Agrár Napon a minisztérium közleménye szerint.

Feldman Zsolt ismertette, hogy a termelővédelmi törvénycsomag a meglévő piacszabályozási eszközök fejlesztésével és új szabályozási elemek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra, valamint megteremti a termeltetők és termelők közötti kapcsolatrendszer új jogi alapját – írták.
A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe – tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette, hogy az intézkedés egyik eleme szerint 30 napon belül meg kell majd fizetni a termelők árujának ellenértékét, késedelem esetén a felvásárló bírsággal sújtható. Rámutatott a helyesen kiállított számla fontosságára, azt a feldolgozónak, felvásárlónak, illetve a forgalmazónak a termék átvételét követően 15 napon belül át kell adni. Ha a helyesen kiállított számlát az átvételt követő tizenöt napon túl bocsátják rendelkezésre, a termék ellenértékét a helyesen kiállított számla kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell rendezni – áll a közleményben.

A szabályozás érinti a zöldség-gyümölcs és gabonatermelőket, továbbá az állattartókat, akiknek érdemes böngészniük a részleteket – javasolta Feldman Zsolt. Szintén az érintettekhez szólva kiemelte, hogy 2025-től indul az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási program, amelynek szakmai előkészítése megkezdődött. Az agrártárca arra számít, hogy a programban szereplő 1,7 millió hektárnyi terület, a 20 ezer termelővel a továbbiakban is részt vesz majd – tették hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy augusztus végéig a termelők országosan 300 ezer hektárt kevéssel meghaladó földterületre jelentettek aszálykárt. Az eddig aszálykárt jelentett terület 80 százalékát kukorica és napraforgó kultúra foglalja el. Az Agrárminisztérium prioritásként tekint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő jó mezőgazdasági gyakorlatok támogatására – közölte az AM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Agroinform.hu: ismét előtérbe került a gépi bérmunka az agráriumban

Az Agrárminisztérium adatai szerint a gazdálkodók 2022-ben is 680 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ugyanakkor a gazdálkodók 63 százaléka számolt be arról, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül ki az Agroinform.hu legutóbbi felméréséből.
2022. március 9.

Feldman: az agráriumban mára az adat kinccsé vált

Az adatalapú munka nem kényelmi funkciót tölt be, hanem versenyképességi tényezőként jelenik meg a magyar agráriumban – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Pécsen.