A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Tavaly az eurózóna és az EU egészének gazdasága egyaránt 0,5 százalékkal bővül előzetes adatok szerint. A német gazdaság ugyanekkor 0,1 százalékkal zsugorodott.
Stagnált az euróövezet és az Európai Unió hazai összterméke (GDP) tavaly a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest, amikor mindkét térségben 0,1 százalékos csökkenést mértek – áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett első becslésében.
Ugyancsak nem végleges adatok szerint éves szinten az euróövezetben 0,1 százalékkal, az Európai Unióban 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben, miután a harmadik negyedévben egyaránt stagnálást jegyeztek fel éves összevetésben.
Tavaly naptári kiigazítással a GDP 0,5 százalékkal nőtt az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az előzetes számítások szerint.
Németország hazai összterméke (GDP) 0,3 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben a szezonális és naptári hatással egyaránt kiigazított mutató szerint a harmadik negyedévhez képest – közölte a német statisztikai hivatal. A Destatis kiigazított adatai szerint a negyedik negyedévben a GDP 0,2 százalékkal csökkent éves összevetésben, míg a visszaesés az év egészében 0,1 százalékos volt.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!