Átalakul az alkalmi munka


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő év elejétől megszűnik a kék kiskönyv a kormány által tegnap elfogadott törvénymódosítás szerint, az alkalmi munka viszont az egyszerűsített foglalkoztatás egyik típusaként megmarad – írja a Világgazdaság.

A munkáltatók a módosítások értelmében jövő év első napjától négy területen alkalmazhatják a munkavállalókat az egyszerűsített foglalkoztatás keretében.

A megszűnő alkalmi munkavállalói könyvet csak a legszükségesebb adatokat tartalmazó blanketta-munkaszerződés váltja fel. A munkáltatónak a foglalkoztatást a munkavégzés megkezdéséig elektronikus formában, közvetlenül az adóhatóságnak kell majd bejelenteni.

Rövid időtartamú háztartási, valamint idénymunka esetén az a munkáltató, amely az adóbevallását a jogszabályok szerint nem köteles elektronikus úton benyújtani, a bejelentést telefonon is megteheti, de lehetőségük lesz a teljesített bejelentés módosítására, illetve visszavonására is.

A munkáltatónak az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló után 40 százalék közterhet kell fizetnie.

A munkavállalóknak is kedvez a módosítás: a korábbi szabályokhoz képest feloldották az alkalmi munkavégzés időbeli korlátozását.

További könnyebbség, hogy évi 840 ezer forint jövedelem alatt az egyszerűsített foglalkoztatásból jövedelmet szerző magánszemély mentesül az szja-bevallás benyújtásának kötelezettsége alól.

Az egyszerűsített foglalkoztatás négy területe a magánszemélyek háztartási alkalmazottjai, az idénymunka, a kiemelkedően közhasznú szervezet alkalmazottai, valamint az alkalmi munka.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Duna House: 43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő – tudatta a Duna House.

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.