A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Az AutoWallis csoport árbevétele 48, nettó eredménye 84, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 50 százalékkal emelkedett az első fél évben az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett gyorsjelentésben.
Az árbevétel 48 százalékkal, 194,342 milliárd forintra emelkedett. A növekedéséhez mindkét üzletág hozzájárult, a nagykereskedelmi területen 51 százalékkal, míg a kiskereskedelmi részen 45 százalékkal nőtt az árbevétel.
A nettó eredmény 7,530 milliárd forint lett, ami 84 százalékos emelkedés a bázis időszakhoz képest. Az EBITDA 50 százalékkal bővült az előző évhez azonos időszakához képest és 10,371 milliárd forintot tett ki.
A társaság teljes átfogó eredménye 55 százalékkal 7,054 milliárd forintra nőtt, ezzel az egy részvényre jutó nyeresége 85 százalékkal, 16,87 forintra ugrott. A csoport konszolidált saját tőke megfelelési mutatója az első fél év végén 27,5 százalék volt, amely jelentősen felülmúlta a finanszírozási célként elvárt 15 százalékos szintet – közölték.
Az AutoWallis januárban lezárta a JóAutók.hu és AutóLicit.hu portálokat működtető Net Mobilitás Zrt. akvizícióját, valamint a csoporthoz került a Nelson Csoport flottakezelési üzletága.
Ormosy Gábor, a társaság vezérigazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, az elmúlt évek akvizíciói jelentősen növelték a cég eredménytermelő-képességét. A régióban már tapasztalható fellendülés a következő negyedévekben a magyar piacon is megjelenhet, miközben a csoport további tranzakciók, akvizíciók előkészítésén dolgozik – tette hozzá.
A csoport a közép-kelet-európai régió 15 országában – Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Észak-Macedónia, Magyarország, Montenegró – gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen.
Az AutoWallis Nyrt.-t a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A társaság részvényei a szerdai kereskedést 115 forinton fejezték be. Az elmúlt egy évben legmagasabb árfolyamuk 124,5 forint, a legalacsonyabb 86, forint volt.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!