Az EB nekiállt a megállapodás nélküli Brexitnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mivel az Egyesült Királyságban továbbra is bizonytalanság övezi, hogy megerősítik-e a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást, az Európai Bizottság megkezdte a megállapodás nélküli kilépés esetén alkalmazandó, rendkívüli helyzetre szóló cselekvési tervének végrehajtását – közölte a testület.

A tájékoztatás szerint a bizottság arra való tekintettel döntött így, hogy az Európai Tanács múlt heti csúcstalálkozójának zárónyilatkozatában arra szólított fel, hogy minden szinten és minden eshetőség tekintetében fokozzák a felkészülést a megállapodás nélküli kilépésre. A bizottság ezzel teljesíti azon kötelezettségvállalását, hogy az év végéig elfogadja az alkalmazandó összes szükséges javaslatot – közölték.

A csomag 14 intézkedést tartalmaz azokon a területeken, ahol a megállapodás nélküli Brexit jelentős zavart okozna a 27 tagú EU polgárai és vállalkozásai számára. E területek közé tartoznak többek között a pénzügyi szolgáltatások, a légi közlekedés, a vámügyek és az éghajlat-politika – közölték.

Amennyiben a kilépésről rendelkező megállapodást a brit parlament a kilépés tervezett márciusi időpontja előtt nem erősíti meg, úgy a megállapodás nélküli Brexit forgatókönyve lép érvénybe.

A bizottság indoklása szerint annak biztosítása érdekében tartja elengedhetetlennek és sürgetőnek az intézkedéseket, hogy a szükséges rendkívüli intézkedések 2019. március 30-án hatályba léphessenek, miután az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból (EU). Valamint azért, hogy az említett területeken korlátozzák a megállapodás nélküli Brexit esetén bekövetkező legjelentősebb károkat.

Kiemelték, az intézkedések nem csökkentik a megállapodás nélküli kilépés hatásait, továbbá nem orvosolják a felek felkészülési hiányosságait, és nem egyenértékűek az uniós tagsággal járó előnyökkel vagy a kilépésről rendelkező megállapodásban előírt átmeneti időszak feltételeivel. Csak azokat a konkrét területeket érintik, ahol ez az EU alapvető érdekeinek védelméhez szükséges és ahol a felkészülési intézkedések önmagukban nem elégségesek. Hangsúlyozták, hogy az intézkedéseket az unió egyoldalúan, alapvetően ideiglenes jelleggel és korlátozott hatállyal fogadja el – közölték.

Az Európai Bizottság megerősítette továbbá, hogy minden körülmények között biztosítani kívánja az Írország és Észak-Írország határ menti megyéi közötti jelenlegi uniós programok folytatását. Ennek érdekében a bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő, hogy a béke és a megbékélés határokon átnyúló támogatásának folytatására és megerősítésére irányuló uniós PEACE program 2020 végéig a megállapodás nélküli Brexit esetén is folytatódjon Észak-Írországban – tették hozzá.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az intézkedéseket tartalmazó csomag bemutatását követően tartott sajtótájékoztatón kijelentette, „abszolút katasztrófa lesz”, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon, azaz a megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót. A bizottság és a tagállamok keményen dolgoznak annak érdekében, hogy elkerüljenek egy ilyen forgatókönyvet, de ehhez mindkét félnek jelentősen hozzá kell járulnia – tette hozzá Juncker.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.

2024. március 27.

Csaknem 3700 diák vett részt a BankCode országos pénzügyi versenyen

Idén minden eddiginél több, 1218 csapat majdnem 3700 középiskolás diákja vett részt az MNB Pénzmúzeuma és a Pénziránytű Alapítvány hatodik alkalommal meghirdetett országos pénzügyi versenyén, a BankCode-on – közölte a Pénziránytű Alapítvány szerdán.