Az építőipari ellenőrzések több mint 40 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy országos akció keretében 103 ellenőrzést folytattak le építkezéseken, építőipari vállalkozásoknál és építőanyag-kereskedőknél a Nógrád Megyei Kormányhivatal hatóságai, és 44 esetben állapítottak meg valamilyen szabálytalanságot – erről közölte a kormányhivatal.

Mint írták, a hivatal építésügyi, munkavédelmi, munkaügyi, és fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálta a szektorban működő cégeket, több esetben csatlakozott az ellenőrzésekhez az adóhivatal és a rendőrség is.

Az építésfelügyelők nyolc esetben észleltek kisebb jogsértést, melyek ugyanakkor egyetlen beruházásnál sem okoztak tartószerkezeti problémákat, nem veszélyeztették az épület állékonyságát.

Munkavédelmi területen a szabálytalanságok széles körét tárták fel: volt, ahol a kiképzett és vizsgázott, elsősegélynyújtásra kijelölt személy hiányzott, az egyik helyszínen burkolatlan lapvibrátorral dolgoztak, de előfordult olyan azbesztbontási munka is, ahol ennek elvégzéséhez a munkáltató nem biztosította alkalmazottainak a szkafandert és a maszkot.

Munkaügyi szempontból 41 dolgozó státuszát vizsgálták Nógrád megyében, közülük 32 esetében tártak fel valamilyen szabálytalanságot. A leginkább jellemző problémák az egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozó munkavállalók bejelentésével, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésével kapcsolatos mulasztások voltak.

A hamarosan lezáruló eljárások eredményeképpen öt munkáltató számíthat munkaügyi bírságra. Ezen felül az adóhivatal revizorai 17 adózó 48 alkalmazottjának jogviszony-bejelentését ellenőrizték, az eljárások 94 százalékában a foglalkoztatott munkavállalók bejelentése a jogszabályi előírásoknak megfelelően megtörtént az adóhatósághoz.

A fogyasztóvédelmi hatóság hét helyszínen végzett átfogó ellenőrzést, vizsgálataik mindenhol feltártak valamilyen hiányosságot, de miután ezek csak csekély súlyúak voltak, bírság kiszabására nem került sor. Számla nélküli értékesítés gyanúja egyik ellenőrzött építőanyag-kereskedésben sem merült fel – közölte a kormányhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. augusztus 4.

A projektek elszámolása a magyar számviteli szabályozás szerint

A számviteli törvény 2020. január 1-jétől történő változása előtt a valódiság, óvatosság és összemérés elveinek érvényesülése sok esetben bizonytalanságot okozott az évek között áthúzódó projektek bevételének, költségeinek, illetve eredményének egyes évekre vonatkozó elszámolásában.