Az illatszereket forgalmazók bevételeire is nagy csapást mért a pandémia Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az illatszer nagykereskedelemmel foglalkozó cégekre a járvány jelentős hatást gyakorolt, a három legnagyobb cég nem tudta növelni a nettó árbevételét 2020-ban – közölte a McKinsey tanácsadó cég a Dun & Bradstreet adatbázisának adatai alapján.

Közleményükben rámutattak: a L’Oreal Magyarország Kozmetikai Kft. 2020-ban 19,9 milliárd forint nettó árbevételt realizált, szemben a 2019-es 20,6 milliárd forinttal. Az Avon Cosmetics Hungary Kft. nettó árbevétele 18,7 milliárd forintot tett ki tavaly, miközben tavalyelőtt 20,3 milliárd forintot. A Johnson & Johnson Kft. 2020-ban 15,4 milliárd nettó árbevételre tett szert, míg 2019-ben 17,4 milliárdra.

A kiskereskedelmi szereplőknél egészen más figyelhető meg – hívták fel a figyelmet. A legnagyobb árbevételt realizáló dm Kft. 2020-ban 108,9 milliárd forintos nettó árbevételre tett szert a 2019-es 100,6 milliárd forinttal szemben; a Rossmann Magyarország Kft. 99,2 milliárd nettó árbevételt szerzett, miközben 2019-ben 90,2 milliárdot; a HB Group pedig a 6,9 milliárdos 2019-es nettó árbevételéhez képest 2020-ban 8,3 milliárd forintnyi bevételt realizált.

A szépségipar globális bevételének összege a következő években világszinten 35 százalékos csökkenést mutathat, amennyiben a járványhelyzetnek további hullámai lesznek és azok miatt lezárásokat rendelnek el – összegezte a tanácsadó vállalat közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2020. május 7.

A koronavírus járvány nyertese az e-kereskedelem?

Miközben a gazdaság szinte teljesen leállt, a koronavírus miatt kialakult helyzet sebességváltásra késztette az online kereskedelmet. Az új vásárlók megjelenése és a karácsonyi szezont idéző csomagszámok vajon meddig tartják lendületben az e-kereskedelmi piacot és hogyan reagáltak a helyzetre a kereskedők? – e kérdéssel is foglalkozik a GKI Digital friss online kiskereskedelmi gyorsjelentése.
2013. április 3.

Plasztikázott bevételek – adóellenőrzések a szépségiparban

Zsebre dolgozó plasztikai sebész, eltűntetett bérletek és fájós hátú adórevizorok. Az Adó-kódex cikkének második részében példákon mutatja be az egészségvédelmi szolgáltatásokat kínáló vállalkozások ellenőrzésekor tapasztalt hiányosságokat.

2021. április 28.

Adómegtakarítási lehetőségek pandémia után

A koronavírus-járvány újabb hulláma is jelentős terhet rótt a gazdasági szereplők nagy részére. Ezek azok az adókönnyítési lehetőségek melyekkel a cégek jelenleg is élni tudnak.