Az ingatlanpiac megtorpanását mutatják a A Duna House csoport és a Budapesti Ingatlan Nyrt. számai


A Duna House csoport 838,6 millió forint adózott eredményt és 7,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a második negyedévben, előbbi 7 százalékkal, utóbbi viszont 21 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett negyedéves beszámolóban. A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) adózott eredménye az első fél évben 2,623 milliárd forint volt, ami 482,04 millió forinttal maradt el az egy évvel korábbitól – közölte a BIF.

A Duna House csoport adózott eredménye 7 azázalékkal, míg nettó árbevétele 21 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől.

Hozzátették, hogy a cégcsoport adózott eredménye idén az első fél évben 1,53 milliárd forint volt, míg az előző év azonos időszakában a nyeresége 1,41 milliárd forintot tett ki. A Duna House konszolidált árbevétele a 2022 első hat hónapjában elért 12,94 milliárd forint után idén január és június között meghaladta a 16,56 milliárd forintot.

Az egyes országokat tekintve Magyarországon 1,29 milliárd forint árbevételt termeltek idén a második negyedévben és 5,45 milliárd forintot az év első felében. A cégcsoport lengyel leányvállalatainak az árbevétele meghaladta a 1,5 milliárd forintot idén április és június között és 2,57 milliárd forintot tett ki az év első hat hónapjában. Az olasz Hgroup árbevétele a második negyedévben elérte a 4,31 milliárd forintot, az első fél évben pedig a 8,45 milliárd forintot.

Arra is kitértek, hogy a pénzügyi termék-közvetítés szegmens 5,8 milliárd forintos árbevételt ért el a második negyedévben és 10,9 milliárd forintot az év első felében, ez éves szinten 22 százalékos visszaesés, illetve 12 százalékos emelkedés.  A franchise szegmensben árbevétele a 2022 második negyedévében elért 713,8 millió forintról, idén a második negyedévben 576,7 millió forintra, a 2022 első hat hónapjában elért 1,27 milliárd forintról, pedig 1,16 milliárd forintra csökkent idén az év első felében.

A saját iroda szegmens árbevétele éves szinten 19 százalékkal, 351,4 millió forintra esett a második negyedévben és 28 százalékkal, 683,2 millió forintra csökkent idén január és június között.

A teljes ingatlanbefektetési tevékenység 459,8 millió forint árbevételt eredményezett a második negyedévben, míg egy évvel korábban ez az érték 480,9 millió forintot tett ki. Az év első felében azonban a szegmens árbevétele 3,84 milliárd forintra nőtt, az előző év azonos időszakában elért 970,2 millió forint után.  A Duna House Holding Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A papír ára csütörtökön 1,1 százalékos gyengülés mellett 540 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 760 forint, a legalacsonyabb 395 forint volt.

A Budapesti Ingatlan Nyrt. 2,623 milliárd forint adózott eredményt ért el az első fél évben

A társaság – nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készített konszolidált – féléves jelentése szerint a cég nettó árbevétele éves összevetésben 18 százalékkal, 4,057 milliárd forintra emelkedett az év első hat hónapjában.

A bevételek növekedése egyebek mellett a koronavírus-járvány után újra megnőtt parkolási forgalomnak és az év elején érvényesített bérleti- és üzemeltetési díj emeléseknek volt köszönhető. A társaság által elért árbevétel 99 százalékát a befektetési célú ingatlanok hasznosításából származó bérleti, parkolási, üzemeltetési és kapcsolódó közvetített szolgáltatások díjbevételei adták.

A társaságnál a befektetési célú ingatlanok állománya 2023 első félévében 450 millió forinttal, 72,33 milliárd forintra nőtt a 2022. december 31-i állapothoz képest, ami részben a portfólióban levő ingatlanok valós értékének változása és az ingatlanokon végzett beruházások következménye.

A jelentés szerint a második fél évben a BIF egyebek mellett a stratégiájába illeszkedő akvizíciós lehetőségek felkutatására, az akvizíciók lebonyolítására fókuszál és arra, hogy ezeket az ingatlanokat be tudják illeszteni a jövedelemtermelő portfólióba.

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. – 2018 december 31. óta – szabályozott ingatlanbefektetési társaságként a saját tulajdonú ingatlanjainak (iroda, illetve egyéb épületeinek és parkolóházainak) bérbeadásával, ezek további fejlesztésével és a saját tulajdonú építési telkeinek az értékesítésével, azokon történő ingatlanfejlesztésekkel, valamint az elkészült ingatlanok hasznosításával és értékesítésével foglalkozik. A társaság az ingatlanpiaci szegmensek közül az irodaházak, parkolóházak, építési telkek, lakóingatlanok és szállodák területén tevékenykedik.

A BIF részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír ára csütörtökön 0,55 százalékos gyengülés mellett 360 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb értéke 400, a legalacsonyabb 185 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

35 milliárd forintos innovációs támogatási program indul

Lezárult a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, megjelent a három fő területre koncentráló pályázat – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2023. szeptember 21.

GVH: az eOptika javította webáruháza megtévesztő reklámjait

Az eOptika szemüveg- és kontaktlencse webáruház üzemeltetője módosította a jogsértő hirdetéseit, tekintettel az együttműködésre és a jogsértések gyors megszüntetésére a versenyhatóság figyelmeztette a céget – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön.