A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi értékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9 százalékkal csökkentek – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak még meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól – jegyezte meg a hivatal.
Az ipari termelői árak alakulásában a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva mind a belföldi értékesítési árak, mind az exportértékesítési árak 0,6 százalékkal mérséklődtek, így az ipari termelői árak is összességében 0,6 százalékkal csökkentek.
2023 októberében a 2022. októberihez képest a belföldi értékesítésben a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 0,7 százalékkal csökkentek, míg a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,4 százalékos volt az emelkedés.
Az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak (+0,1 százalék). Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak, a beruházási javakat gyártókban 3,5 százalék, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,1 százalékkal nőttek az árak.
Az ipari exportértékesítési árak 9,9 százalékkal csökkentek, ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 4,5, a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 51,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak.
Január-októberben a belföldi értékesítés árai 31,0, az exportértékesítéséi 0,9 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 10,8 százalékkal voltak magasabbak a 2022. január-októberihez képest – közölte a KSH.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!