Az MNB 50 millió forintra bírságolta a K&H Biztosítót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási és az életbiztosítási területek problémás állománykezelése, valamint az informatikai biztonsági és a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt, a feltárt problémák a biztosító megbízható működését nem veszélyeztetik.

A jegybank közleménye szerint az átfogó vizsgálat során hiányosságokat találtak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésénél a díjhátralékos szerződések esetén az ügyfelek felszólításával, a szerződés megszűnéséről szóló értesítésével, a biztosítási évfordulóról és a várható díjról szóló értesítők kiküldésével kapcsolatban. A K&H Biztosító csak korlátozottan teljesítette a fedezetet igazoló okirat kiállítására vonatkozó kötelezettségét.

A lakásbiztosítási szerződésekre vonatkozó ajánlatán a biztosító azt tüntette fel, hogy „nincs önrész”, bár a szerződési feltételek alapján bizonyos kockázatok esetében alkalmazott ilyet, ezzel megtévesztette egyes ügyfeleit.

A feltárt problémák miatt a jegybank 33 millió forint felügyeleti és 17 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra, valamint kötelezte a jogszabályszerű működésre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.