A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Otthon Centrum Holding Kft. piaci részesedésének és ingatlanportfóliójának további növekedését, valamint a két cég által nyújtott szolgáltatások színvonalának emelését várja a közelmúltban bejelentett megállapodástól, amelynek keretében az Otthon Centrum többségi tulajdont szerzett az ingatlan – és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House Cégcsoportban.
A megállapodás kiszélesíti az együttműködés lehetőségeit az ingatlanközvetítői piacon, ami további franchise irodák nyitását, illetve a hitelközvetítés korábbi intenzitását kívánja elősegíteni – fogalmazott Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója. Továbbá arról is beszámolt, miszerint a Gazdasági Versenyhivatal határozatában állapította meg, hogy a tranzakció révén létrejött összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett szektorban.
„A tranzakció megkötéséig vezető úton közös szándék alakult ki a felek között, hogy az új többségi tulajdonos megjelenése ne csak pénzügyi támogatást jelentsen, hanem megteremtse a további növekedés lehetőségét is mindkét vállalat számára. A bővülés révén mindkét fél ellenállóbb lesz az ingatlanpiaci kihívásokkal szemben” – mondta Kosztolánczy György. Úgy vélte, az Open House számára ugyancsak előnyös a megállapodás, hiszen a szakmai- és menedzsment tudás, a marketing, az IT-támogatás, a tudásmegosztás ilyen nehéz időkben garanciát nyújtanak az eredményes működéshez.
Molnár Szabolcs, az Open House alapítója kijelentette, a megállapodás elősegíti a felek gyarapodását: „Mindkét cégcsoport elkötelezett az értékteremtés mellett, az együttműködés a korábbinál is magasabb szintű ügyfélkiszolgálást tesz lehetővé, amit reményeink szerint az ügyfelek elégedettsége is igazol majd.
Az Open House alapítója megerősítette, továbbra is ők felelnek az operatív irányításért, és a jövőben is az Open House Brand alatt működnek tovább. Molnár Szabolcs úgy vélte, az Otthon Centrummal való együttműködés a korábbinál is szélesebb körű fejlődést tesz lehetővé az Open House számára.
A 2000-ben alapított Otthon Centrum 198 irodájával, teljes országos lefedettséggel bír, 2018-as év Franchise hálózata díjat nyerte el. Az Otthon Centrum a Biggeorge Holding része, amelynek tagjai többek között az ingatlanfejlesztés, ingatlan alapkezelés és az ingatlanfinanszírozás területén végzik tevékenységüket.
Forrás: Otthon Centrum
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!