GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Covid-19-világjárványon kívül is számos krízis nehezítette a szervezetek életét az elmúlt években – a munkavállalók megtartása és toborzása, az ellátási láncokban fellépő zavarok, a technológiai fennakadások, valamint a számítógépes támadások is a top öt fejtörést okozó tényező között szerepelnek. A PwC globális válság- és rezilienciafelmérésében a szervezetek 90%-a számolt be arról, hogy több jelentős zavart is tapasztalt, háromnegyedük (76%) szerint ezek közepes vagy nagy hatással voltak a működésükre.
A PwC kétévente elkészített globális válság- és rezilienciafelmérése szerint a szervezetek és az üzleti vezetők túlbecsülik alkalmazkodóképességüket, annak ellenére, hogy a krízishelyzetek korában működnek. Arra a kérdésre, hogy a reziliencia hol szerepel a vállalati prioritások listáján, tízből kilenc (89%) válaszadó azt mondta, hogy a rugalmas ellenálló képesség az egyik legfontosabb stratégiai szervezeti prioritásuk.
Szintén a vállalatok döntő többsége (91%) számolt be arról, hogy a világjárványon kívül legalább egy zavarral szembesült az elmúlt két évben. Átlagosan három és fél fennakadást tapasztalt egy szervezet ebben az időszakban. Háromnegyedük (76%) szerint a legsúlyosabb válsághelyzet közepes, illetve nagymértékű hatással volt a működésükre – megzavarta a kritikus üzleti folyamatokat és szolgáltatásokat, valamint pénzügyi és hírnévbeli problémákat okozott. A világjárványt leszámítva az ellátási lánc zavarai gyakorolták a legnagyobb hatást a szervezetekre, és a felmérés szerint 2019 óta a számuk megduplázódott. Azon szervezetek, amelyeknél a legsúlyosabb krízishelyzet az ellátási lánchoz kapcsolódott, több mint fele (60%) leginkább attól tart, hogy hasonló zavar ismét bekövetkezhet.
„Az elmúlt évek eseményei után nem meglepő a világjárvány és az ellátási láncok szerepe az üzleti zavarok előidézésében, mint ahogy az sem, hogy ezek mellett az öt leggyakrabban említett problémakörben szerepel a munkavállalók megtartása és toborzása is. A másik kettő viszont az üzletmenetfolytonossági törekvések két slágertémája, a technológiai fennakadások vagy hibák, valamint a számítógépes támadások voltak, mely területek megfelelő felkészüléssel könnyedén fejleszthetőek lennének” – emelte ki Gyimesi Csaba, a PwC Magyarország kiberbiztonsági szolgáltatásokért felelős igazgatója.
„Sokat tehetnek a vállalatok a képességeik feljesztéséért, de legalább is felméréséért, ha az egyes szcenáriókra kidolgozott terveket rendszeresen elpróbálják, felső vezetők bevonásával szimulálják. Mindez a felsővezetői tudatosságot és a bizalmat is növeli” – tette hozzá a PwC igazgatója.
Azok a vállalatok, amelyek integrált rezilienciaprogramra tértek át, jelentősen előrébb járnak a működési reziliencia számos alapvető elemében, beleértve a kockázat- és fenyegetésértékelési folyamatokat, a gyakorlatokat és teszteléseket, valamint a szolgáltatások és folyamatok függőségének feltérképezését is. Ez lehetővé teszi egy olyan robusztus vállalati immunrendszer kiépítését, amelyben a szervezet képes alkalmazkodni, rugalmasan és megerősödve előrelépni.
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően – közölte a hatóság pénteken.
Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Adózás utáni eredménye 1,48 milliárd forint lett, 70 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – közölte a vállalat pénteken.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!