Bajnai: nagyon nehéz másfél év elé nézünk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szakma szerint a globális válság építőipart érinti a legkeményebben, az ágazat kifehérítését pedig vállalható közterhekkel kellene megoldani.

A világgazdasági konjunktúrától független uniós projektek, a szabályozás egyszerűsítése, a bürokrácia felszámolása, az iparág kifehérítése és a transzparencia megteremtése jelentheti a kitörési pontokat az építőipar számára – mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az építőipar helyzetét értékelő konferencián.

Magyarország gazdasága stabil, nincs fundamentális oka a sérülékenységének ugyanakkor az unió második harmadik legnyitottabb gazdaságaként a másodlagos hatásokat nem tudjuk elkerülni – hangsúlyozta a miniszter. Nagyon nehéz másfél év elé nézünk, nehezedik a hitelezés, kevesebb lesz a forrás és drágább, nő a fedezeti elvárás, mindez visszahat azaz építőipari megrendelések piacára. A lassulást már eddig is megszenvedte az iparág, az építés szerelés több mint 10 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.

A piac élénkítése és a beruházások gyorsítása érdekében beindított gyorsítócsomag első lépésben egyszerűsítette az engedélyezést, felszámolt párhuzamosságokat. A második szakaszban ezek további radikálisan csökkentését tervezik, ezeket az összes beruházásra kiterjesztik és a transzparencia érdekében létrehoznak egy olyan építésügyi portált, amelyen egy helyen ingyenesen elérhetővé válik az összes közbeszerzési pályázat, ahol többféle szempont szerint kereshetők lesznek a beruházások, és nyomon követhetővé válnak a döntések – jelentette be a miniszter.

Számítások szerint több mint ezer milliárd forint értékű magánberuházás van előkészületben, és mintegy 1800 milliárd forint értékű építés valósulhat meg uniós forrásból a következő egy másfél évben, ezek a projektek beindítják az építőipart, s ezekből már több száz milliárd forint értékű megrendelés év végén, vagy 2009 első felében piacra kerülhet – hangsúlyozta Bajnai.

A lánctartozások felszámolásával kapcsolatban a miniszter megjegyezte, ebben előrelépés lesz a közbeszerzési törvény módosítása, de nem kerülhető el a büntető és a polgári törvénykönyv változtatása sem. Szükség van továbbá a szakmai szervezetek együttműködésére is, hogy kizárhassák a piacról a tisztességtelen vállalkozókat.

A nemzetközi válság az építőipart érinti legkeményebben – jelentette ki Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke, aki szerint az ágazat kifehérítését nem szankciókkal, hanem vállalható járulék-és adóterhekkel lehet megteremteni. A miniszter a foglalkoztatási terhek 4 százalékos csökkentésére utalva megjegyezte, már történt előrelépés ebben a kérdésben, de a cél hogy legalább 10 százalékkal csökkenjenek a járulékok a költségvetési egyensúly megtartása mellett. Bajnai szerint jelentős lépés volt a források szűkülésének kivédésre a múlt héten elfogadott csomag, amely a kkv-knak nyújt 800 milliárdos többletforrást.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Továbbra sincs jó hangulat a kkv-szektorban  

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban van. A visszaesés fő oka a munkaerőhelyzet és a gazdasági kilátások negatív megítélése.