Beolvadt a PSZÁF a jegybankba


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadták a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), az utóbbi megszüntetésével.


Elfogadták a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt (a törvényjavaslatot itt olvashatja), amely összevonja a jegybankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), az utóbbi megszüntetésével. Már az Alaptörvény ötödik módosításába is bekerült a tény, hogy az MNB látja el a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét.

A Ház 249 igen szavazattal, 59 ellenében, 8 tartózkodás mellett fogadta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését. Az indítvány elfogadásához szükség volt az alkotmány módosítására is, amit a parlament szintén hétfőn szavazott meg.

A döntés értelmében október 1-jétől a jegybank látja el a pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletét, továbbá a PSZÁF eddigi fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit.

Az összevonás következményeként a nemzeti bankon belül létrejön a Pénzügyi Stabilitási Tanács, amely legalább három-, legfeljebb tíztagú testület, vezetője pedig az MNB elnöke lesz.

A tanács feladata egyebek mellett az, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitása érdekében figyelemmel kísérje a rendszer egészének és a pénzügyi piacoknak a stabilitását, számba vegye és elemezze a pénzügyi közvetítőrendszert veszélyeztető kockázati tényezőket, és nyomon kövesse a nemzetközi és az európai piacokon zajló fejleményeket.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.