Bezárnak 35 budapesti postát


Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.

A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek – közölte a vállalat pénteken. A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten.

A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek, a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie – fogalmaztak.

A közlemény szerint a vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem digitális úton is elérhetők. Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára – írta a Magyar Posta.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. június 25.

2023-ig 15 százalékkal emelkednek a bérek a közszolgáltató vállalatoknál

A kormány 3 éves bérmegállapodást ír alá, amely lehetővé teszi, hogy az állami közszolgáltató vállalatoknál 15 százalékkal emelkedjenek a bérek 2021-2023-ban összesen 152 milliárd forintból – mondta Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2020. november 6.

Bölcs Salamon gazdálkodási tanácsai – 2.3. rész

A bibliai Salamon gazdag volt és bölcs! A két tulajdonság összefügg, erről Salamon több tanácsa, példabeszéde is tanúbizonyságot ad. Útmutatásai kiterjedtek a tervezésre, a gazdagság megszerzésére, a vagyonnal kapcsolatos hibás elképzelésekre, illetve arra is, hogy mit kezdjünk a megszerzett vagyonunkkal.
2021. június 29.

Bérmegállapodást kötöttek a Magyar Postánál

Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel – közölte a társaság.